Megnyílt a Jókai Anna Szalon Budapesten! – Színre kerül a Szeretők c. mű is

Kulturális szalon nyílt pénteken Budapesten az I. kerületben, a nyár elején elhunyt Jókai Anna Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író emlékére.

Makk Károly halálára – Egy film, amit megrendítő újranézni

Janisch Attila Facebook oldalán egy videóval tisztelgett Makk Károly emléke előtt.

Megjelent a Hetedik alabárdos trailere – Főszerepben Bánki Gergely

Szeptember 21-én mutatják be a mozikban Vékes Csaba első filmjét, a Hetedik alabárdost. A napokban megjelent az előzetes!

Brácsást keres a győri színház
A Győri Nemzeti Színház Zenekara próbajátékot hirdet brácsa tutti állásra. A meghallgatás 2017. szeptember 26-án délelőtt 11.00 órakor lesz a Győri Nemzeti Színházban.
Így találkozott Diana hercegnő Makk Károllyal

Fantasztikus képek kerültek elő az MTI fotóarchívumából Diana hercegnő halálának 20. évfordulóján.

Kellékest és takarítót keres az Örkény Színház

Két állást is hirdet az Örkény Színház.

Gyermekszereplőket keres a Miskolci Nemzeti Színház

A kaukázusi krétakör című előadás gyermekszerepére 4-6 év közötti fiúk jelentkezését várják, a Bűn és bűnhődés című előadás gyermekszerepeire 5-8 éves lányok, 5-8 éves fiúk és 9-12 éves lányok jelentkezhetnek.

Kisegítő díszítőt keres az Operaház

A Magyar Állami Operaház pályázatot hirdet a kisegítő díszítő munkakör betöltésére.

Meghalt Makk Károly

Életének 92. évében szerdán elhunyt Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező, a magyar mozgókép mestere, a nemzet művésze – tudatta az MTI-vel a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, amelynek az elnöke volt.

Fénytechnikus munkatársat keres a Váci Dunakanyar Színház

Álláshirdetés.

Munkatársakat keres az Örkény Színház

Színpadi világosítót és színpadi díszítőt keres az Örkény Színház.

Ausztriában is fődíjat nyert Török Ferenc filmje

Magyar sikerrel zárult a 30. jubileumát ünneplő „Der neue Heimatfilm” nemzetközi filmfesztivál a hétvégén Freistadtban.

A világ legjobb zenés filmjeiből is válogat a CineFest

A fesztivál műfajokat bemutató szekciója, a CineGenre fókuszában idén a modern musicalek állnak. A programban éppúgy szerepel A rochefort-i kisasszonyok, mint a Rocky Horror Picture Show, a Kabaré vagy a Hair.

Hangosítót keres a budaörsi színház

Álláshirdetés.

Több mint 100 ezer nézőnél tart a Pappa Pia

A premier óta több mint 100 ezren látták a mozikban a Pappa Pia zenés magyar filmet – közölték az alkotók.