Átadták a Bujtor István-díjakat

Bujtor Balázs, Lutter Imre fesztiváligazgató, Janisch Attila filmrendező zsűrielnök és Kiss László fesztiválalapító a zsűri társaságában adta át a X. Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjának díjait. A fődíj az egymillió forintos összdíjazás mellett a kategóriánként elnyerhető Bujtor István-díj, amely Bujtor saját hajóját, a Tamangot ábrázolja, s amelynek megalkotására Árvay Zolta képzőművészt kérték föl a szervezők. 

Reisz Gábor filmje is jelölést kaphat az Európai Filmdíjra

Reisz Gábor Rossz versek című filmje is bekerült az Európai Filmdíjra jelölhető alkotások válogatásába – derült ki az Európai Filmakadémia (EFA) keddi közleményéből.

A Bujtor és a Frenreisz családdal indult a Bujtor Filmfesztivál

Megkezdődött a X. Bujtor István Filmfesztivál Balatonszemesen. A szórakoztató hangulatú programokra már az első két nap ezrek voltak kíváncsiak. A fesztiválon megjelent Bujtor István özvegye, Bujtor Judit és gyermekei, Anna és Balázs, valamint testvére, Frenreisz Károly és gyermekei, Zsófi és Zoltán is.

Több mint 250 programmal vár a Nyitott kapuk és udvarok hétvégéje Szentendrén

A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivállal búcsúztatja a nyarat a Duna-parti város augusztus utolsó hétvégéjén.

Viszlek haza – Itt az idei Színházak Éjszakája “himnusz”

Tompos Kátya dalos játékra hívta kollégáit, többek közt Udvaros Dorottyát, Vecsei H. Miklóst és Mucsi Zoltánt.

Statisztákat keresnek a Demjén-musicalbe

Szeptember 13-án Baján lesz az ősbemutatója A szabadság vándorai című Demjén-musicalnek. A darab statisztériájába 16-25 év közötti szereplőket keresnek.

Emma Watson ingyenes segélyvonalat hozott létre nők számára

A The Advice Line jogi tanácsokat ad zaklatás témakörében.

Locarnói nagydíjat nyert Szabó Réka filmje, A létezés eufóriája

Szabó Réka dokumentumfilmje nyerte locarnói fesztivál Kritikusok Hete programjának nagydíját. A Tünet Együttes 2015-ben bemutatott táncszínház előadásának próbafolyamatát feldolgozó egészestés film rendezője személyesen vette át a rangos elismerést szombaton Locarnóban.

Egy másik életben – A Duna Tv-n debütál Tasnádi István új filmje

Érkezik a MEMO és az Aranyélet alkotóinak új filmje Molnár Áron, Lengyel Tamás, Anger Zsolt, Olasz Renátó, Fekete Ádám, Mucsi Zoltán és Józsa Bettina főszereplésével. Az Egy másik életben augusztus 29-én 21:25-kor látható a Dunán.

Augusztus 20-án az M5 tűzi műsorára az István, a királyt

Augusztus 20-án az M5 televíziós csatornán láthatják az István, a király 2015-ös, Városligetben rögzített felvételét Varga Miklós és Feke Pál főszereplésével.

Már forog az Így vagy tökéletes – Főszerepben Béres Márta és Fekete Ernő

Augusztus elején kezdődött Varsics Péter első mozifilmjének a forgatása a fővárosban.

A fehérvári színháznál is lesz POKET-automata

Az automata helye sem titok már: a színház környékén kell majd keresni.

Szabó Győző: “Elsősorban magammal kellett megvívni a csatát”

“14 évesen, egy szál bőrönddel érkeztem Budapestre” – mondja a HVG-nek Szabó Győző, aki előbb a képző- és iparművészeti szakközépbe járt, majd a Képzőművészeti Főiskolára.

Premier előtti vetítés a Jurányiban – Először látható a Fahidi Évával készült dokumentumfilm

Rendhagyó premier előtti vetítésen, a Jurányiban láthatja először a nagyközönség a 90 éves holokauszttúlélő Fahidi Éva főszereplésével készült dokumentumfilmet.

Októberben jön az Őszi Margó a Várkert Bazárban

Újra az irodalom és könyvkultúra központja lesz négy napra a Várkert Bazár, ahol nemcsak a sokszínű magyar és világirodalmat ismerhetik meg az érdeklődő olvasók, de kedvükre válogathatnak az egyetlen őszi könyvvásáron.