“Nekem az emberiség feje fáj” – Bödőcs Tibor a Színház hasábjain

2017 március 19. vasárnap, 12:23

Bödőcs Tibor Karinthy-gyűrűs humoristát kérdezte a Színház márciusi kiadása. Lapszemle.

Kővári Orsolya interjúját a Színház c. Lapban olvashatják.

A kérdésre, pontosan mi is a standup, és hol helyezzük el a színházi palettán, Bödőcs Tibor úgy felelt: „Hogy mindjárt kulturális hálót feszítsünk a beszélgetés alá-fölé: Proust szerint van az embernek egy társasági, köznapi énje, az alkotói énje pedig ezek alatt van, mélyebben, és egy alkotó az e mélységekben rejlő erőket tudja felszínre hozni. Az estjeim a hétköznapjaim sűrítményei. Állandóan nyitva van a fejemben egy fájl, ha valami feltör ezekből a bizonyos mélységekből, azt próbálom menteni, összegereblyézni, sűríteni – végül ez jelenik meg a színpadon. Tehát nem szerep mögé bújok, de jóval összeszedettebb vagyok a reflektorok tüzében, mint civilben” – fejtette ki a humosita, aki a Színház c. Lapnak arról is beszélt, milyen a magyar standup Hofi után.

Bödőcs Tibor

Bödőcs Tibor

„Amit a műfaj magyar változatán számon kérnek a nem annyira felkészült kritikusok, az az, hogy túl anekdotikus, viccmesélős, felszínes, vulgáris, egyszerű stb. A standup valóban nem csak történetmesélés; a történeten keresztül a világ értelmezésének kell megjelennie, és annak, hogy te mit gondolsz magadról a történetben, mit gondolsz a történetről, a történet többi szereplőjéről. A politikai részben pedig hozzászólsz az eseményekhez, vagy épp ahhoz szólsz hozzá, hogy nem lehet hozzászólni” – tette hozzá Bödőcs Tibor.

Saját munkamódszeréről szólva úgy nyilatkozott: “Komolyan veszem a fellépéseket. Egyszer megkérdezték, hogy mi van, ha fáj a fejem fellépés előtt? Azt mondtam, nekem az emberiség feje fáj. Hogy hiteles-e az aggodalom? Remélem, az. (…) Nem lövöm be a közönséget, nem dekázgatok azzal, hogy ez vagy az a poén majd nagyobb közönséget szólít meg. Írok egy csomó poént, ezek sorrendjét nyilván alakítja, befolyásolja a közönség, nélküle nem is lehet összeállítani, de arról beszélek, ami engem érdekel, ami a hétköznapokban kavarog bennem. (…) Vannak, akik a politikai rész alatt kényelmetlenül fészkelődnek – akiket állandóan meg is szólítok -, ők jobban élvezik a bukolikus részt, mások meg azon találnak nehezebben fogást, vagy azzal nem tudnak azonosulni, és a politikát élvezik. A műsor több pillérre épül, több fronton támadok. Ott az observational comedy-vonal, a folk (gyerekkor-kamaszkor) meg a politika. (…) Nem vonok be senkit, és nem nagyon hallgatok senkire – ez egy hibám is lehet. (…) Az az artikulálatlan anyázás, amit a közélet rendre kivált belőlem, a színpadig poénná alakul – így tudok harcolni az ellen, ami dühít. (…) Csomó ellentmondás van a személyiségemben, ahogy az életemben is. Szentlászló, kultúrszomj, sok olvasás, sok hiányosság, például nem tudok nyelveket. Bennem, belül van a népi-urbánus konfliktus. Vagy harmónia. Most magam is kíváncsian és kissé feszülten várom, hogy vajon meg tudok-e újulni, tudok-e írni egy negyedik önálló estet. (Az interjú 2016-ban készült, az est azóta megszületett – a szerk.)” – vallotta Bödőcs Tibor.

Arról, meglátása szerint  képes-e a magyar közönségnél a humor felülírni a politikai hovatartozást, úgy válaszolt: “Igen. Bár kétségkívül erre épül a magyar nyilvánosság. Vannak, akik nagyon hardcore módon követik az egyes oldalakat, mások teljesen közönyösek. Egyik sem jó. Az előző műsoromban, a Cefre Palotában alkalmaztam, amit Réz Pál ír Proustról, vagyis próbáltam beleporlasztani a műveltségi elemeket a műsorba, hogy ne tűnjön okoskodásnak, sznoboskodásnak, amikor kiejtem Dosztojevszkij nevét. Mert az is elidegenítő hatású. “Minden egyenlet megfelezi az eladott könyvek számát”, mondták Stephen Hawkingnak Az idő rövid története című dolgozata előtt. Minden “Dosztojevszkij” csökkenti az esélyeimet. Szóval a kérdésedre visszatérve, ez a tízmillió szakértő országa, mindenki hozzászól mindenhez. A valóság azonban többnyire bonyolult, a problémák árnyaltabbak, semmit nem lehet egyetlen nézőpontból szemlélni. A humor tökéletes eszköz arra, hogy ezt az egyszerű igazságot fel-felvillantsa”.

Kővári Orsolya interjúját a Színház c. Lapban olvashatják.