Egyszerre színház, zene, videó és beatbox – Kováts Kriszta Arany-estje a Müpában

2017 március 23. csütörtök, 11:04

A MüPa Vers-estek sorozatának keretében, március 24-én Kováts Kriszta szentel rendhagyó zenei estet a 200 éve született Arany Jánosnak. 

Az idei év talán legfontosabb magyar irodalmi emlékünnepéről, Arany János születésének 200. évfordulójáról a Müpa sem feledkezik meg: Kováts Kriszta Arany-óra című produkciójával tiszteleg a költő előtt.

Kováts Kriszta / FOtó: Kalmár Mádhava

Kováts Kriszta / FOtó: Kalmár Mádhava

A különféle műfajokat ötvöző Arany-óra ősbemutatójának 2008-ban szintén a Müpa adott otthont. A nagy sikerű előadásból CD is készült, most pedig az Arany-év keretében újra láthatja és hallhatja a közönség a produkciót. Színház, ének, zene, rajz és videó – sőt mi több, beatbox (szájdob): ezek mind-mind építőelemei ennek a rendhagyó produkciónak, melynek különlegessége, hogy Arany János balladái kizárólag énekhanggal, azaz acappella hangzanak el.

Szörényi Levente klasszikus Vörös Rébék kompozíciója mellett Szirtes Edina Mókus megzenésített Arany-szerzeményei is elhangzanak. Az est látványvilága is rendhagyó, Farkas Gábor Gábriel ugyanis nemcsak énekesként működik közre a produkcióban, de helyben készülő rajzaiból különleges videóvetítés is születik.

Az esten elhangzó balladák: Mátyás anyja, Vörös Rébék, Árva fiú, Hídavatás, Éjféli párbaj, Zách Klára, Tetemrehívás, Népdal, A walesi bárdok, Ágnes asszony.

Vers-estek a Müpában /// Kováts Kriszta: Arany-óra

Arany János balladái a cappella /// március 24. péntek 20:00-22:00 /// Fesztivál Színház

Közreműködők

Ének, rendezés: Kováts Kriszta
Ének, hegedű: Szirtes Edina Mókus
Ének: Fool Moon énekegyüttes
Ének, rajz, videó: Farkas Gábor Gábriel
Beatbox: Keönch László Farkas, Jammal
Zene: Szirtes Edina Mókus, Szörényi Levente

További információk és program ITT.