“Tanulni kell, szeretni kell” – Versnapot ünneplünk

2017 április 11. kedd, 8:10

Hagyományunkhoz híven, a Színház.org szerkesztőségében is versnapot tartunk. Ez alkalomból összegyűjtöttük a számunkra legkedvesebb verseket. Idén, az újrakezdés örömére az elmúlt évek kedvenceiből is választottunk. Kedves Olvasó, fogadd őket szeretettel!

“A vers részben kegyelem, részben felfedezés, részben pedig harc a valamivel több kicsikarásáért, egy talpalatnyi föld elhódításáért a tudattalantól.” (Nemes-Nagy Ágnes)


Nemes-Nagy Ágnes: TANULNI KELL

Tanulni kell. A téli fákat. Ahogyan talpig zuzmarásak.
Tanulni kell. A nyári felhőt. A lobbanásnyi égi-erdőt.
Tanulni kell mézet, diót, jegenyefát és űrhajót, a hétfőt, keddet, pénteket, a szavakat, mert édesek,
tanulni kell magyarul és világul, tanulni kell mindazt, ami kitárul, ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.

Tandori Dezső: A DAMASZKUSZI ÚT

Most, mikor ugyanúgy,
mint mindig, legfőbb ideje, hogy.
nu így.

Karinthy Frigyes: STRUGGLE FOR LIFE

Pajtás, úgy fest, alulmaradtál A Tétel és Törvény szerint –
Dögödre már hiéna szaglász S a varjú éhesen kering.
Nem is a falka volt erősebb Apró vadak tángáltak el –
S hogy irhádon ki osztozik most,
Véreb? Veréb? Nem érdekel.
Öklöd, mikor lecsapni kellett
Mindig megállt a féluton –
Jóság volt? Gyöngeség? Nem értem.
Félsz? Gőg? Szemérem? Nem tudom.
Talán csak undor. Jól van így is. Megnyugszom. Ámen. Úgy legyen.
Inkább egyenek meg a férgek
Minthogy a férget megegyem.

József Attila: A HANGYA

A bábok között elaludt a hangya.
Szél, a bábokat most el ne fúdd!
Különben jó az is.
Kis, fáradt fejét csillámokra hajtja
és alszik véle csöpp árnyéka is.
Egy szalmaszállal fölkelteni szépen!
De jobb, ha már indulunk haza,
erősen beborult – –
A bábok között elaludt egy hangya
és – hopp – egy csöpp már a kezemre hullt.

Csoóri Sándor: NEKEM MOST ELÉG, HOGY SÜT A NAP

Nekem most elég, hogy süt a Nap.
A nyár agyagedényéről lepattognak a virágok.
Nekem most elég, hogy a fák mozdulatain túl a mozdulatlan hegyekig látok.
Tökéletes a messzeség és a magasság, mint a tenger vagy mint egy viharzó női test: szemem vonzáskörében itt remegnek s bizonytalanságukkal boldogítanak.
Nekem most elég, hogy süt a Nap.
Látom az elhagyott folyókat; keresik egymást,
látom az arcod a délutáni álom tenyerében
s a babafejű rózsák körmenetét körülötted.
Nem akarok semmire emlékezni, csak arra, ami ezután lesz, ami ezután lehet.
Fejet hajtok jövendő létem előtt, mert az még nem én vagyok, az még a mindenség maga.
Nekem most elég, hogy süt a Nap, hogy érezhetem az érzéketlen kövek melegét is –
Érlelem magamban a csodálkozást számotokra, hogy annak örömét hagyjam rátok a koponyám helyett.

Rainer Maria Rilke: TOVÁBB
Nemes Nagy Ágnes fordítása

És létem mélye fölzúg újra bennem, minthogyha tágabb volna partja, tágabb.
Mind rokonabbak vélem már a tárgyak, s mind tapadóbb a kép a két szememben.
Bizalmasom lett a Nevezhetetlen: rajzó elmém, mint fölcsapó madár-had,
a tölgyfalombból szeles égre szállhat, s a nagy tavak töretlen nappalának
mélyébe fúr, halakkal, a szivem.

Pilinszky János: BALESET

Madarak vérzik be a mennyet,
cigányok és gyerekek léptei
lyuggatják át a szerenádnál szűzibb
kemény havat. De ez a szép, ez a
gyönyörűségen ejtett
örökös baleset.

Matsuo Baso: HAIKU

Havat seperve
söprűt, havat feledek
– nincs, csak a seprés.

A szerkesztőség kedvenceiből válogattunk.

 
 

Kapcsolódó anyagok