A 10 legszebb kötet között A múlt szabadsága – Válogatás Alföldi Róbert fotógyűjteményéből című könyv

2017 április 24. hétfő, 7:18

Most a közönség is szavazhat!
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén is meghirdette a ” Szép magyar könyv” versenyt magyarországi, valamint határainkon túli magyar nyomdákban előállított könyveket megjelentető kiadók 2016-ban kiadott művei számára.

A közönség is szavazhat!

A szakmai zsűri döntése alapján a legszebb tíz kötet közé jelölték A múlt szabadsága – Válagatás Alföldi Róbert fotógyűjteményéből című kötetet. Alföldi Róbert nagyszerű gyűjteménye a korabeli magyarországi és külhoni avantgárd legjelentősebb művészeinek reprezentatív műveit tartalmazza, egy olyan anyagot, mely nemzetközi viszonylatban is különleges.

Most a közönség is szavazhat!

Keressétek a “Szép magyar könyv” pultot a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál bejáratánál. ( MIllenáris, D. épület ) , és szavazzatok Ti is!

Lőrincz György, New York 1968

A kötetről:

A legkevesebb, amit a gyűjteményről mondhatunk, hogy hiánypótló. Nincs ma Magyarországon egyetlen intézmény sem, amely ekkora (több mint ötszáz mű), ennyire szisztematikusan és egyúttal a minőségre érzékenyen fölépített gyűjteménnyel rendelkezne a magyar neoavantgárd fotóművészetről, illetve a képzőművészek fotómunkáiról. A gyűjtemény további jelentősége, hogy sok lappangó felvételt, kallódó képeket, kópiákat kutatott fel és talált meg, s mentett meg a pusztulástól.

Az Alföldi Róbert által összegyűjtött fotográfiák azt is megmutatják, hogy a magyar fotóművészet milyen összhangot mutatott a kor nemzetközi irányzatainak törekvéseivel. A magyar avantgarde nagyjai mellett olyan világhírű külföldi fotóművészek alkotásai szemléltetik ezt a párhuzamot, mint pl. Arnulf Rainer, Thomas Ruff, Rudolf Schwarzkogler, Joel-Peter Witkin, Günter Brus, Jürgen Klauke.

Műalkotások ezek, melyek történetesen fotográfiai eszközök és eljárások révén születtek meg, művészi céllal, s közös bennük a (fotó)művészetkritikai attitűd és az új fotónyelvi eszközök kikísérletezésének igénye, mely  ezekben az években nem csupán Magyarországon vált fontossá: igazi szinkronitás figyelhető meg a nagy „művészeti központokban” is meghatározó irányokkal. Több generáció alkotásain keresztül nézhetünk vissza a múltba, s láthatjuk, hogy a vasfüggönyön kívül és belül is, ugyanúgy az önmeghatározás vagy önmegismerés nagyon nehéz, rögös, néha akár ijesztő útját járta a világ.

Szilágyi Lenke, Nincs hova menni 1981

Alföldi Róbert a válogatásról:

“Nincsenek elvárások, nincsenek világtrendek, nincs igazodás, nincs megfelelés, a szabadság van. Az alkotói szabadság végtelensége. Számomra megrendítő, hogy ennyire kézzel fogható a korszak műveiből ez a fajta alkotói és emberi hozzáállás a világhoz, amit én nagyon szeretnék elérni, de nem nagyon sikerül. Tényleg nincs más, csak az adott alkotó, és az, amit létrehoz, amit megtalál, és nem fél magában egyre mélyebbre menni, és nem fél szembenézni azzal, amit talál, vagyis nem fél szembenézni önmagával. A fotó, mint tükör tartott tükröt az akkori önmaguknak, és tart ma tükröt, a mai önmagunknak. Hogy lehet így is. Ilyen szabadon vizsgálni a világot, vizsgálni benne önmagunkat, és igenis ilyen szabadon is lehet szembenézni és vállalni önmagunkat.

Ezért van ennyire közel hozzám ez az anyag.

Mert utat mutat. Mert mutat utat!”

(Alföldi Róbert)

Egy interjúból:

“Az tény, hogy a gyűjtéssel járó kezdeti, érzéki élmény időközben átalakult, és az is kiderült számomra, hogy a neoavantgárd nemcsak hogy művészettörténetileg nem volt feldolgozva, de egyáltalán nem volt szem előtt; ezért az idő előrehaladtával a művek megmentése és megőrzése is szándékom lett, illetve az is, hogy a gyűjtemény minél nagyobb merítést adjon ebből a korszakból. Meggyőződésem, hogy ez a korszak azért ilyen gazdag, mert mindenki részt vett benne; fotósok, festők, szobrászok, jelmeztervezők, filmesek és olyanok is, akik végül soha nem lettek képzőművészek. Szerintem ez lehetett az a korszak, amikor a fotózás hétköznapi foglalatossággá vált. Bárki megengedhette magának, hogy legyen egy masinája, és mindenki ki akarta próbálni, hogy mit tud, ha a kezébe vesz egy fényképezőgépet. Nagyon remélem, hogy maga a gyűjtemény professzionális, főleg abból a szempontból, hogy nagyon széles merítés és olyan anyag, ami máshol nem hozzáférhető. Érdekes módon az utóbbi pár évben éppen erre a korszakra, a közelmúltra irányul a figyelem, és nemcsak Nyugat-Európában, hanem körülöttünk is, Romániában vagy Lengyelországban”. A Fidelio interjúját itt olvashatja.

Forrás: Alföldi Róbert Facebook oldala, Mai Manó Ház, fototv.hu, Fidelio