A Szegedi Kortárs Balett táncosaival mutat be közös produkciót a Honeybeast

2018 december 21. péntek, 10:03

Jövő év februárjától áprilisig a Szegedi Kortárs Balett táncosaival mutat be közös produkciót országszerte a Honeybeast.

“Szeretnénk a koncertnek egy olyan ívet adni, hogy az ne pusztán dalok egymásutánja legyen, hanem amelyből egy történet bontakozik ki. Egy valós, mai, korunk kibogozhatatlan zagyvaságaira iróniával reflektáló történet” – foglalta össze a koncepciót Bencsik-Kovács Zoltán a Ripost.hu-nak.

„Az Aréna után akartunk valami újat csinálni, és eszünkbe jutott, hogy a szimfonikusokat követően miért ne lehetne a következő lépés a tánc? A zenei mondanivaló mélyítésére és a produkció izgalmasabbá tételére nincs jobb út,mint ha összehozunk különböző művészeti ágakat. Körülbelül 15 éve rajongója vagyok Juronics Tamás munkásságának, és mivel mi is szegediek vagyunk, adta magát, hogy megkeressük a Szegedi Kortárs Balettet a közös projekt ötletével. A társulat elsőre nyitottsággal fogadott minket. Könnyűzenével már foglalkoztak előttünk, de kifejezetten poppal még nem. Nagyon motiváló lesz mind a két fél számára a közös munka, ráadásul úgy tudjuk, hogy a popzene és a kortárs tánc társítására nem sok példa van itthon.”

A Legyen tánc! produkció szoros együttműködés eredménye lesz; a társulat már meg is kapta a dalok listáját, melyből kiválasztják a tánc koreográfiához legalkalmasabb darabokat. A

Legyen tánc! turnéállomások:

2019.02.08 19:00 Győr Vaskakas Művelődési Ház
2019.02.16 19:00 Gödöllő Művészetek Háza
2019.03.01 19:00 Miskolc Művészetek Háza
2019.03.02 19:00 Pécs Kodály Központ
2019.03.03 19:00 Szeged Nemzeti Színház
2019.03.05 19:00 Kecskemét Hírös Agóra
2019.03.18 19:00 Debrecen Kölcsey Központ
2019.03.21 19:00 Veszprém Hangvilla
2019.03.23 19:00 Békéscsaba Csabagyöngye
2019.04.06 19:00 Kaposvár Szivárvány

 
 

Kapcsolódó anyagok