Ismeretlen Rejtő-mű került napvilágra

2019 április 09. kedd, 7:49

Újabb Rejtő-mű az ismeretlenség homályából. Az Elveszettnek hitt művek alcímű sorozat új darabja két összetartozó művet takar, egyik cím (talán) ismerősen csenghet, de a tartalom más, főleg hogy csonka szövegközlésről volt szó korábban, és még a cím sem idomult az eredeti kézirathoz.

Az izgalmas alaptörténet: a félreértések kavalkádjában egy titokzatos kémnő környékezi meg a nyársat nyelt belgyógyászt, az ügyefogyott sikkasztó matróznak áll, és egy lányszöktető fülig szerelmes lesz a zongorázó ikerpár egyik tagjába. Vagy a másikba. Ahogy tetszik! A Rejtő-rajongók nem kis örömére több mint húsz éve jelent meg először nyomtatásban a Szerencsés utat című két felvonásos Rejtő-színmű. Volt azonban a dolognak két kis szépséghibája: egyrészt a darabnak az író eredetileg a Fuss vagy fizess! címet adta, másfelől pedig hiányzott a végéről a finálé, a mindent lezáró, harmadik felvonás.

Erre a hiátusra bukkant rá az író hagyatékában Kiss Ferenc Rejtő-kutató, ráadásként pedig megtalálta a valódi Szerencsés utat című operett szövegkönyvét, aminek az volt a különlegessége, hogy Rejtő az alapváltozatot dolgozta át egy teljesen más színművé. Mi akkor a közös bennük, ha két különböző történetet kreált Rejtő? Csupán annyit árulunk el, hogy főleg a humoros részeket tartotta meg, a szituációk, a helyszínek, a szereplők változtak. Mű a műben? Avagy lehet-e ugyanazt a poént más és más helyzetben használni? Vagy helyzetgyakorlat másképp, mint az ismert Beugró című tévéműsorban?

“Hogyan ír az író?” – merül fel bennünk gyakorta a kérdés. Ez a kettős, különálló, mégis összetartozó mű talán erre a kérdésre is megadja a választ.

“A két szöveg egymáshoz való viszonyából tökéletesen kirajzolódik, hogyan gondolkodott Rejtő, hogy szerkesztette saját szövegeit, hogyan mérlegelte, mit mentsen át egy másik írásba (hiszen mindig rengeteg tréfája volt kéznél, de nem végtelen számú). A Fuss vagy fizess! szerepel elöl a kötetben, így óhatatlanul is ahhoz méri az olvasó a másikat – a történet annyira szövevényes, hogy meg sem kísérlem itt felvázolni; szinte a követhetetlenségig az, ami egyébként jellemzi Rejtő számos munkáját. Szerelem van benne, kevéske ármány, szeretni való nők és férfiak, akik sok csetlés-botláson keresztül keresik egymást és jutnak el egymáshoz meg a boldogságba, és persze a szinte Rejtő-védjeggyé vált szekrényből kilépő nő vagy a piperkőc úriember, aki beáll légiósnak, vagyis – ebben a könyvben – egészen pontosan matróznak, és elképesztő együgyű, Svejk-szerű nyugalmával az őrületbe kergeti feletteseit” – írta a Magyar Nemzet.

Rejtő Jenő: Fuss vagy fizess! Elveszettnek hitt művek.
Szerkesztette és sajtó alá rendezte: Kiss Ferenc. Szépmíves Kiadó, Budapest, 2019.

Forrás: Magyar Nemzet, lira.hu