Woody és a swing – Újra látható Kozma Orsi és Kern András közös estje

2019 április 28. vasárnap, 10:12

Kozma Orsi a hazai zenei élet meghatározó alakja, az egyik legsokoldalúbb, egyedi hangú énekesnő.
Országos ismertséget a Jazz+Az, később a Cotton Club Singers tagjaként szerzett. Száznál is több lemez készítésében vett részt közreműködőként, többek közt olyan előadók albumain, mint Presser
Gábor, Tolcsvay László, Dés László, Novák Péter vagy Keresztes Ildikó.

Musical főszerepeket is eljátszott, és számtalan hazai, illetve külföldi klubban, fesztiválon lépett fel Európa-szerte.

Ezen az estén a Kozma Orsi Quartet egészen Amerikáig repíti a közönséget. Woody Allen, a swing és New York a hatvanas évek óta összetartozik – ekkor készítette első filmjeit a korábbi stand up
komikus. Azóta csaknem minden alkotása New Yorkban játszódik, és szinte mindegyikben megszólal a swing. Kozma Orsi rajongója ezeknek a filmeknek, a helyszínükül szolgáló világvárosnak és a hozzá tartozó zenei világnak. Koncertjén mintha odarepülnénk a híres filmjelenetekbe, helyszínekre, korszakokba.

Ebben segít a téma egyik legavatottabb honi ismerője, Kern András is, aki amellett, hogy Woody
Allen magyar szinkronhangja, a Vígszínházban évtizedek óta főszereplője a Játszd újra, Sam! című előadásnak.

Kozma Orsi – ének
Cseke Gábor – zongora
Hárs Viktor – nagybőgő
Pusztai Csaba – dob
Dennert Árpád – szaxofon, klarinét
Közreműködik: Kern András

Mikor, hol? 
JÚLIUS 10. Szerda, 20:30, Fővárosi Állat- és Növénykert