Holnap is van nap – Makranczi Zalán a környezetvédelemről

2019 június 27. csütörtök, 10:05

Makranczi Zalán arról írt a Holnap is van nap Facebook oldalának, hogy milyen nehéz célirányosan vásárolni a fast fashion boltokban – de nem lehetetlen!

“Egy pár hete elszakadt a sapkám, nagyon rossz helyen, már nem
lehetett megvarrni, ki kellett dobnom. Sajnáltam, mert a
születésnapomra kaptam a feleségemtől. De kész, meghalt, elgyászoltam, majd elfogadtam a tényt: új sapka kell. Bementem egy fast fashion boltba, találtam is egy egyszerű, fekete sapkát, gondoltam megveszem és lépek, de ekkor…

Észrevettem egy csíkos pulóvert, ami nagyon megtetszett. Majd egy
lötyögős szürke pólót, pont olyat, amilyet szeretek. Be is raktam a
kosaramba, és már egy leárazott (WOW, ilyen olcsó???) vékony tavaszi kabáttal szemeztem, amikor egyszer csak megfogalmazódott bennem egy mondat: ‘Nekem ezekre nincs szükségem! Van pólóm, kabátom, pulóverem használható. Akkor miért éreztem azt, hogy ezt meg kell vennem?’ És ekkor elszégyelltem magam. Úgy éreztem magam, mint akit becsaptak, mert majdnem bedőltem.

Sokat lehet olvasni manapság a tudatos vásárlásról, a tudatos
étkezésről, a környezettudatos életről, de mit jelent ezekben a kifejezésekben a ‘TUDATOS’ jelző? Hogy leszek én TUDATOS nemtudommi?

(A következő okfejtés kizárólag az én agyszüleményem, bármi amit
leírok, akár tévedés is lehet!) Azt gondolom, hogy manapság nagyon
kevés ember él a jelenben. Vagy a múlton rágódunk (amin már nem
változtathatunk), vagy a jövőtől félünk (ami még nem történt meg).
Miért nem élünk a jelenben? Szerintem azért, mert félünk. Félünk a
sérüléstől, akár testi, akár lelki. Sőt a XXI. századi magyar ember
különösen a lelki sérüléstől fél. Fél attól, hogy bejut a fejébe olyan
gondolat, ami alapjaiban rombolja le a már felépült világképét. És
akkor mi lesz? Céltalanság, talajvesztettség és káosz. És az ember már feleslegesnek is érzi magát. Ezért nem szeretünk a jelenben élni, mert kívül esik a komfortzónánkon. Egy olyan korban, amikor a komfortzónánk kihelyeződött a mobiltelefonunkra. Elhiteti velünk, hogy minden csak egy karnyújtásnyira van, sőt még közelebb, az ujjunk hegyénél és egy másodperc tört része alatt kerülhetünk kapcsolatba azzal, aki szimpatikus és még annál is kevesebbb idő alatt szakíthatjuk meg a kapcsolatot.

Tökéletes fogyasztók lettünk a fogyasztói társadalomban. Kapcsolatot, információt, ételt-italt, ruhaneműt, gyógyszert fogyasztunk. Pont mint a sertések, egy szűk kis ketrecbe zárva, azokon a borzalmas felvételeken, amiket harcos állatvédők készítenek a vágóhidakon. Mit lehet tenni? A jelenben kell élni és meg kell próbálni TUDATOSNAK lenni. Oda kell figyelni arra, amit csinálsz, akkor, amikor csinálod.
Ne egy kamerán keresztül nézd a gyereked ballagását, hanem a
szemeddel, a kamera csak egy eszköz, ami segít felidézni az emléket,
viszont azt neked kell megélned! Ha eszel, (miután alaposan
elolvastad, hogy mit) egyél. Ne tévézz, vagy ne a híreket olvasd
közben, ugyanis a szervezeted jelzi, ha eleget ettél. Ha mással
foglalkozol közben, nem “hallod” meg! És máris túlzabáltad magad,
vagyis sokkal többet fogyasztottál, mint amire szükséged van.

Minden olyan fizikai cselekvés, ami koncentrációt igényel, segít a
jelenben maradni. És ha az ember folyamatosan próbál tudatos lenni,
akkor természetessé válik egy idő után, hogy, nem szólok be
fölöslegesen embertársaimnak, nem rúgok fel egy állatot sem, nem
szaggatom le a növényeket, mert a rombolás fizikai fájdalmat okoz a
rombolónak is. Csak már megszoktuk ezt a fájdalmat. Már fel sem tűnik.

Újabb és újabb feladatok elé állítom magam. Ha egy feladat sikerül,
örülök, majd azonnal keresek egy másikat. Most megpróbálok nem venni műanyag palackos vizet, hanem reggel átgondolom, hogy mit csinálok aznap, azt hol teszem és ennek függvényében kitalálom mennyi vizet vigyek magammal. Egész jól haladok. Néha már reggel, elindulás után eszembe jut, hogy kellett volna hozni vizet! Ja, azt nem mondtam, hogy a változás gyors és egyszerű! Reményeim szerint egy pár hét múlva, meglesz az első reggel, amikor valóban így indulok el. Aztán megszokom, és jöhet egy újabb cél.”