A Cirque du Soleil művészei a Fővárosi Nagycirkuszban

2017 május 13. szombat, 16:16

Az igazgatói páholyban látta vendégül a Budapesten vendégszereplő Varekai című cirkuszi előadás artistasztárjait a Fővárosi Nagycirkusz.
A külföldi művészek Fekete Péter miniszteri biztos meghívására tekintették meg a Jégbe zárt cirkuszvilág – Antarktisz gyermekei című műsort. Hangos, támogató hurrogásokkal biztatták mindvégig a manézsban dolgozó kollégáikat, az előadás végén álló tapssal jutalmazták a munkájukat.

A vendégek megismerkedtek Magyarország cirkuszépítési terveivel is, sőt, néhány lépés erejéig maguk is jégre merészkedtek.

A csapat tagja volt az orosz Sergey Cherkasov is, aki a 2002-es Cirkusz és varázslat! című nyári műsorban a Puzanov ugródeszka csapat tagjaként a Fővárosi Nagycirkuszban lépett fel. Lelkes élménybeszámolót tartott a 15 évvel ez előtti emlékeiről és megmutatta akkori öltözőjét is. Az artista a következő évben, 2003-ban csatlakozott a Cirque du Soleil társulatához, azóta a Varekai című műsorral járja a világot. A produkcióval minden földrészt bejárt már, viccesen hozzátette: talán már csak pont az Antarktiszra nem jutott még el vele.