Elhunyt Christel Sembach-Krone, a cirkuszvilág legendás alakja

2017 június 22. csütörtök, 12:42

2017. június 20-án, kedden Münchenben nyolcvanéves korában elhunyt a cirkuszvilág egyik legendás alakja, a Krone Cirkusz rendezője és vezetője, az európai cirkusz egyik nagyasszonya, Christel Sembach-Krone.

Christel Sembach-Krone

Christel Sembach-Krone

A 1905-ben alapított Krone Cirkusz – melyet még Christel nagyapja alapított még Circus Charles néven – az európai kontinens legnagyobb cirkusza a maga négy és félezer néző befogadására alkalmas terével. A cirkuszt korábban irányító szülei – Carl Sembach (1908–1984) és Frieda Sembach-Krone (1915–1995) – halála után 1995-től ő vezette a legendás intézményt, amelynek műsoraiban rendszeresen felléptek a magyar artistavilág csillagai is.

A lovasszámokkal és lóidomítással világhírnevet és számos rangos cirkuszi és német állami kitüntetést elnyerő Christel Sembach-Krone-ra Zsilák György „Fudi” Jászai Mari-díjas zsonglőr és cirkuszművész – aki 1979 és 1984 között hat szezonban is fellépett a Krone Cirkuszban – így emlékezett: „A Krone Európa legbiztonságosabb cirkusza volt, a Krone-család pedig a legmegbízhatóbb cirkuszi családok közé tartozott, mindig megtartották az adott szavukat. Ennek a családnak utolsó leszármazottja volt Christel Sembach-Krone. Csak pozitívat tudok róla mondani, csak legekben lehet róla beszélni.

”A Fővárosi Nagycirkusz teljes társulata nevében Fekete Péter cirkuszigazgató nyilvánított részvétet a családnak és Krone Cirkusznak. A hírek szerint a cirkusz vezetését Christel Sembach-Krone fogadott lánya, az 1979-ben született Jana Mandana Lacey-Krone veszi át.

Forrás: MACIVA