Fekete Péter is ott van a legnagyobb Közép-Ázsiai cirkuszfesztivál zsűrijében

2017 július 07. péntek, 16:42

Ezúttal Asztanára koncentrál a cirkuszi szakma: a kazah fővárosba hívták meg a Közép-Ázsiai régió legjobb cirkuszi produkcióit. A zsűribe pedig 14 nemzetközileg elismert cirkusz igazgatóját kérték fel, köztük a Fővárosi Nagycirkusz vezetőjét, Fekete Pétert is. Az Echo of Asia elnevezésű rendezvényen Tbilisi, Tashkent, Almaty, Astana és Ashgabat cirkuszai képviseltetik magukat.

„Jó alkalom, hogy keleti kapcsolatokat építsünk. Milliós városok erős cirkuszi kultúrájával, artista hagyományokkal találkozhatunk és alkalmunk van a legjobbakat meghívni, ha lehet közvetítők közbe iktatása nélkül leszerződtetni a Fővárosi Nagycirkusz következő programjaira” – mondta Fekete Péter. A fesztivál gálája ugyanazzal a vízi technikával fut, amit a tavalyi évben Budapesten is láthattak a nézők. Fekete Péter hozzátette: most tárgyal a folytatásról és ha kedvező árajánlatot kap, akkor jövőre visszatérhet a manézsba az Atlantisz gyermekei című produkció.

“Az ázsiai országok nagy tisztelettel és érdeklődéssel vannak Budapest iránt, sokan szeretnének részt venni a 2018-as fesztiválunkon, Budapesten, mely a 250 éves európai cirkuszművészet jubileumi évadának nyitórendezvénye lesz” – emelte ki Fekete Péter. A négynapos rendezvényen több mint harminc remek előadásból kell majd kiválasztania a zsűrinek az arany, az ezüst és a bronz díjazottokat. A nemzetközi gálán Fekete Péter is a díjátadók között szerepel.

A Fővárosi Nagycirkusz igazgatója elmondta: rendezői szemmel és a trükktechnika nehézsége alapján hozza majd meg a döntését, mindenkor szem előtt tartva a tradicionális cirkuszi hagyományoknak való megfelelést. Ezt a szempontot pedig a művészi kivitelezés követi. A trükktechnika és az előadásmód harmóniája: ez jellemzi az aranyesélyes számot – tette hozzá.