Közel 10 ezren látták a Recirquel előadásait a Fringe fesztiválon

2017 augusztus 30. szerda, 15:39

A kritikát, a szakmát és a közönséget egyaránt lenyűgözve aratott sikert a magyar Recirquel Társulat a vasárnap véget ért Edinburgh Fringe Fesztiválon.

Párizs Éjjel (fotó: Recirquel)

Párizs Éjjel (fotó: Recirquel)

A világ legnagyobb fesztiválján három hét alatt folyamatos telt ház mellett közel tízezer néző, köztük mintegy száz színházigazgató látta a társulat Párizs Éjjel című darabját, amely sorban kapta a legrangosabb elismerésnek számító ötcsillagos kritikákat. A Fringe első számú kritikai lapja „világszínvonalú, tökéletesen koreografált és végrehajtott” produkcióként jellemezte a darabot, a fesztivál igazgatósági tagja szerint pedig a Párizs Éjjel az egyik legjobb újcirkusz produkció volt, amit valaha a Fringe-en látott.

Párizs Éjjel (fotó: Recirquel)

Párizs Éjjel (fotó: Recirquel)

Tíz év után ismét volt magyar fellépő az idén 70 éves, közel kétmillió érdeklődőt vonzó Edinburgh Fringe Fesztiválon, amelyre kétévente több ezer fellépő érkezik a világ minden tájáról. A Recirquel a tavaly novemberben a montreali CINARS Biennálén (a világ legnagyobb előadó-művészeti seregszemléje) bemutatott előadásával hívta fel a szervezők figyelmét, és kapott meghívást a Fringe-re. A társulat a fesztivál egyik kiemelt helyszínén, a Palais du Varieté sátorban összesen 22 alkalommal léphetett fel főműsoridőben a Párizs Éjjel című újcirkusz darabjával, amelyet a világhírű magyar származású fotóművész, Brassai képei ihlettek.

A magyar társulat produkciója iránt a fesztivál kezdetétől hatalmas volt az érdeklődés, az első napokban is teltházzal futottak az előadások, a Fringe második hetétől pedig már jegyet sem lehetett kapni a Párizs Éjjelre, amelyre a helyi beszámolók szerint szinte hisztérikusan tolongtak a nézők. A fesztivál legnagyobb kritikai lapja, a The Broadway Baby szerint a Recirquel egy csapásra meghódította idén nyáron a Fringe-t, méghozzá teljes joggal, mert a budapesti társulat „felfedezte a kivételes előadások titkát, „a művészek elbűvölőek és a Párizs Éjjel minden jelenete tökéletesen van végrehajtva” – írták. Az Across the Arts a műfaj újszerűségét méltatta, kiemelve, hogy „a Párizs Éjjel nem egy tipikus cirkuszi műsor, hanem egy kifinomult dorbézolás – a csábítás, az érzékiség, a nevetés és bánat koktélja”.

Párizs Éjjel (fotó: Recirquel)

Párizs Éjjel (fotó: Recirquel)

Sharon Burgess, a Fringe igazgatóságának tagja rendkívüli és egyedi produkcióként, az előadó-művészet csúcsteljesítményeként jellemezte a Párizs Éjjelt, amely szerinte a legjobb újcirkusz előadások között van, amelyet valaha a fesztiválon látott. A produkció szerinte annak köszönhette sikerét, hogy „aki látta, rögtön továbbadta, egy idő után mindenki a Recirquelről beszélt”.

Párizs Éjjel (fotó: Recirquel)

Párizs Éjjel (fotó: Recirquel)

„Nagy várakozással tekintettünk a Fringe-re, de ekkora érdeklődésre álmunkban sem gondoltunk volna” – mondta Vági Bence. A Recirquel Társulat alapító-művészeti vezetője hozzátette, hogy a folyamatos teltház mellett több mint 100 színházigazgató és a legnagyobb nemzetközi programszervező irodák képviselői is regisztráltak az előadásaikra, amelyeket rendre álló vastaps követett. „Nagy lehetőség volt számunkra itt bemutatkozni, mert a fesztiválon mindenki ott van, aki a szakmában számít, a világ vezető színházai és produkciós irodái innen toborozzák a fellépőket a következő évekre” – mondta el Vági.

Párizs Éjjel (fotó: Recirquel)

Párizs Éjjel (fotó: Recirquel)

A Párizs Éjjel az elmúlt két évben Bogotától Párizsig a világ számos színházában aratott már közönségsikert. Tavaly másfél hónap alatt több mint 18 ezren látták az előadást a francia fővárosban. Az itthon 2014-ben debütált darabot a társulat teljesen felújította a Fringe-re, az átrendezést követően nemcsak a jelmezek és a sminkek újultak meg, hanem az egész előadás még interaktívabb, fülledtebb, még „brassaisabb” lett. A Párizs Éjjel Magyarországon legközelebb szeptember elején lesz látható a Müpa Fesztivál Színházban.

 
 

Kapcsolódó anyagok