Virtus – Újhullámos cirkuszelőadással lép fel Duda Éva társulata Gyulán

2018 július 08. vasárnap, 8:45

Duda Éva rendezésében újhullámos cirkuszelőadás érkezik július 19-én a Gyulai Várszínház Tószínpadára, sok vidámsággal, groteszk tükörrel, akrobatákkal, élőzenével, tűzzsonglőrökkel és rengeteg tánccal.

Duda Éva Társulat: Virtus / Fotó: Dömölky Dániel

Ajánló az előadás elé:

Honnan is indul a történet? Hőseink útra kelnek, hogy egy igazi turnéra indulhassanak kis hazánkban. Elsőnek Gyulát veszik célpontba, és hamarosan meg is érkeznek a történelmi vár mellett található kis tóhoz, melynek közepén található színpadon mutatják meg, hogy milyen is az igazi magyar virtus.

Duda Éva Társulat: Virtus / Fotó: Dömölky Dániel

Egy cirkuszi társulat próbájába csöppenünk bele, melynek tagjai közt barátságok és szerelmek szövődnek, a testvérek hol játszanak, hol civakodnak, lányok kacéran, fiúk fontoskodva évődnek, miközben jelen van a kis főnök, sőt, a nagy is, de itt tartózkodik a legnagyobb hazafi is köztük. Vagyis pont mint mi, nézők, a különbség mindösszesen annyi, hogy az események földön és levegőben egyaránt játszódhatnak, sőt, tanúi lehetünk az első nemzetközi kúszó világversenynek is. Nem láttak még ilyen versenyt? Hát akkor itt a kihagyhatatlan alkalom!

Duda Éva Társulat: Virtus / Fotó: Dömölky Dániel

A Virtus humorral és könnyedséggel átszőtt előadás, melyben minden nemzeti: a ruhák, a díszlet, a zene és a játék is. Igazi kelet-európai életérzés magyar lelkületből: fellengzős érzelmek, hősködő ritmus, bánatos kesergés, dicső lózungok, és mindez virtuóz táncokkal és játékos beavatással minden korosztály számára.

Testközelben a történelmi várral, egy hamisítatlan nyáresti szórakozás vár mindenkire, aki ellátogat a Gyulai Várszínházba július 19-én, sok vidámsággal, groteszk tükörrel, akrobatákkal, élőzenével, tűzzsonglőrökkel és sok-sok tánccal!

Duda Éva Társulat: Virtus / Fotó: Dömölky Dániel

A Virtus az első olyan magyar produkció, amely a kortárs tánc és az underground cirkuszi világ ötvözéséből született, lendületes zenével, a színházi tér számos síkját kihasználva, sajátosan magyar ízzel, Szirtes Edina Mókus és Kunert Péter zenéjével, a Tűzmadarak és a Freak Fusion Cabaret artistáival és a Duda Éva Társulat táncművészeivel.

Virtus
Július 19., 20:30, Gyulai Várszínház

Előadók: Egyed Bea, Jessica Simet, Gaál Júlia, Takács László, Grecsó Zoltán, Csuzi Márton, Rusu Andor, Újvári Milán, Kecskés Ábrahám

Cirkuszművészek: Zoletnik Zsófia, Mező András

Akrobaták: Fehér Ádám, Nguyen Péter

Fénytervező: Payer Ferenc
Tér, díszlet, látvány: Duda Éva
Zenei előadók: Szirtes Edina Mókus, Cserta Balázs, Földes Gábor, Kovács Ferenc Öcsi
Zeneszerző: Szirtes Edina Mókus, Kunert Péter
Produkciós vezető: Czveiber Barbara

Koreográfus – Rendező: Duda Éva

 
 

Kapcsolódó anyagok