Rómeó és Júlia a cirkuszban – Interjú Uray Péter rendező-koreográfussal

2018 október 08. hétfő, 14:02

A Baross Imre Artistaképző Intézet jelenlegi és volt diákjaival készült kortárs cirkuszi produkció, a Rómeó & Júlia rendező-koreográfusával, Uray Péterrel készült interjú mozgásszínházról, a darabban látható cirkuszi zsánerekről, azok szimbolikájáról és jelentéséről.

Uray Péter / Fotó: Népszava

Uray Péter / Fotó: Népszava

Nem ez volt az első Shakespeare-adaptáció, amit színpadra vitt. Hogy született meg és miben különbözik ez az előadás a Litvániában rendezett Rómeó és Júlia darabtól? Milyen új technikákat tanított meg az artista növendékeknek, hogy létrejöhessen ez a különleges cirkuszszínházi előadás?

Már néhány éve az artistaképző intézetben tanítottam, amikor felvetettem, hogy mi lenne, ha egy ismert előadást cirkuszi zsánerszámokkal mesélnénk el. Murainé Szakáts Ildikó igazgatónő hitt ebben a lehetőségben, s először vizsgaprodukcióként, majd a tavalyi Sziget Fesztiválra elkészítettük ezt a produkciót. Az artistaművészet minden egyes zsánere alkalmas különleges színpadi megjelenítésre, s a kerettörténet feltételére használt mozgásszínházi formával ötvözve így kerek egységet alkotva jelent meg az előadásban.

A cirkuszművészet lebilincselő, fizikai teljesítményt követelő produkcióinak hossza általában négy és tíz perc közé esik. Egyáltalán nem mindegy, hogy a cirkuszi attrakciók és a táncos jelenetek miképpen váltják egymást, illetve az adott számhoz milyen típusú koreográfia készül, ezért fontos, hogy az artista színpadi jelenléte, mozgáskultúrája magas színvonalú és megjelenítő erejű legyen.

Nekem elsősorban az a feladatom, hogyan tanítsam meg az egyébként kiváló fizikumú és felkészültségű artistanövendékeket arra, hogy egy kicsit gazdagabban, változatosabban mozogjanak és olyan módon fejlesszék a testkoordinációjukat, amivel a színpadon a fellépésükkel elkápráztatják a közönségüket.

Ezután azt kell kitalálni, hogyan készítsünk el egy etűdöt vagy akár egy hosszabb lélegzetvételű darabot, amely során tanúbizonyságot tudnak adni ezekről a képességeikről, illetve hogyan fűzzük össze a különböző zsánerszámokat úgy, hogy atmoszférát teremtsünk és elmeséljünk egy történetet.

Már több Shakespeare-drámát rendeztem, javarészt mozgásszínházi darabokat. De miképpen lehet zsánerszámok segítségével Shakespeare-t előadni, illetve, miképpen tud egy artistacsoport hitelesen bemutatni egy ilyen drámát? Akárcsak a litvániai rendezésemnél, most is azért esett a Rómeó és Júliára a választásom, mert szöveges mivolta ellenére – köszönhetően a gazdagon kibontott viszonyrendszerének, kiválóan alkalmas az állapot- és a viszony változások a fizikalitáson keresztüli megjelenítésére.

Rómeó & Júlia / Fotó: Fővárosi Nagycirkusz

Rómeó & Júlia / Fotó: Fővárosi Nagycirkusz

Mivel az előadás alatt az artisták egyszer sem szólalnak meg, létfontosságú, hogy bemutassuk a szereplőkben lejátszódó érzelmeket, a köztük lévő viszonyt, azokat a helyzeteket, amibe kerültek, valamint azok előzményeit és következményeit. Ha sikeresen ábrázoljuk a belső folyamatokat és változásokat – amire a mozgás tökéletes eszköz –, akkor érzékletes színpadi változatát készíthetjük el a Shakespeare-i drámának.

Többféle technikát, gyakorlatot és színpadi megoldást tanítottam az artistaképző növendékeinek mozgás- vagy fizikai színházi tréning keretében, amelyben nagyon sok talajgyakorlatot, középmagasságú elemet vettünk. Ezek nagyon erősen fejlesztik a kéz és a láb összhangját. Létezik egy nagyon fontos technikai szint, amit én kontaktnak hívok, de nem fedi teljesen a kontakt táncformát – én ezen belül egy erős, fizikális formát kísérleteztem ki, és ebben nagy élmény számomra artistákkal dolgozni.

A metodika részét képezi, hogy az elsajátított technikai elemekből a növendékek önálló kompozíciókat hoznak létre, amiben a dinamikai, ritmikai szempontoknak fontos szerepe van. Ebben a darabban rengeteg olyan elem látható, ami az ő munkájuk és ötleteik révén került be az előadásba. Egy adott helyzet instruálásakor megmondom, hogy szerintem milyen típusú technikák férnek bele, ezek hogyan illeszthetők a zsánerszámhoz, hol lehet megbontani, gazdagítani az artistamutatványt vagy egy pillanatra kilépni belőle és civil helyzetbe hozni az előadót.

Rómeó & Júlia / Fotó: Fővárosi Nagycirkusz

Rómeó & Júlia / Fotó: Fővárosi Nagycirkusz

Mi alapján választották ki a darabhoz és a különböző jelenetekhez a zsánerszámokat? Hogyan és miként használták fel a cirkusz szimbolikáját a történetmeséléshez és a különböző jelenetek művészi ábrázolásához?

Nagyon fontos volt, hogy mely számok színpadképesek, ahogy az is, hogy a saját zsánerében az adott figurát milyen szerepben tudom elképzelni, de azt is néztem, hogy képesek-e helytállni a mozgásszínházi jelenetekben.

A próbafolyamat alatt nagyon sok ötlet született, amelyből sokat a szereplők ihlettek. Például azt, amikor az előadás végén megjelenik a halál a trapézon, ami egy nagyon erős pillanat. A darabban részt vevő artisták könnyen instruálhatóak voltak, gyorsan ráálltak arra, amiket kértem tőlük.

A cirkusz szimbolikáját ezerféleképpen fel lehet használni. Például, amikor Júlia (Szoó Regina) először megjelenik, két méter magasan egy dróton táncol. Két pont között egyedül csinál valamit, veszélyes körülmények között egyensúlyozik. Olyan helyzetben van, amikor el kell döntenie magában valamit. Valahonnan elindul, és valahova megérkezik. Akkor válik nagylánnyá, amikor a bálban találkozik Rómeóval (Fehér Ádám). Érzi, hogy valami másra van szüksége és meg meri ragadni az életet.

Rómeót a kínai rúdon látjuk meg először. Ez egy nagy erőt és összetett fizikai munkát kívánó zsánerszám, ugyanakkor van benne egy jó adag vagányság a lendületeknek, forgásoknak és ugrásoknak köszönhetően. Ez a zsáner azt az érzetet hozza, hogy aki képes erre, az nagyon ügyes és mindenből ki tudja vágni magát. Tybaltot, a provokatőrt, akit Shakespeare is párbajhősként ír le, a korábbi előadásban először a gumiasztalon pillantjuk meg, a saját bandájával. A szám végén Kardos Levente tripla szaltójából kiderül, hogy itt egy Rómeóval egyenrangú, veszélyes figuráról van szó.

Rómeó & Júlia / Fotó: Fővárosi Nagycirkusz

Rómeó & Júlia / Fotó: Fővárosi Nagycirkusz

A báljelenet sajátos, filmszerű képekből áll össze: eleinte mindenki keres valakit, nem tudni, hogy ki kivel fog összekapcsolódni. Kibomlanak a képek: a rengeteg zsáner segítségével jelenítetjük meg a sokszínű tömeget és hangulatot. Mercutio, Rómeó barátja (Biritz Ákos) a párbaj során halálos sebet kap Tybalttól. Az első levegőbe emelkedése a gurtnin nagyon lassú, azt a döbbenetet jeleníti meg, amikor szembesül vele az ember, hogy vége az életének, nem épülhet fel, meg fog halni.

A második felemelkedése egy agóniás küzdelem, nem akarja átadni magát a halálnak, nagyokat pördül és zuhan, majd a legvégén lelassul, lassan leereszkedik, először a lábai érnek talajt, majd a teste, ezután sokáig fekszik a földön a folyamatosan elhaló fényben.

A párbajok szintén mozgástechnikai bravúrok. Lenyűgöző, hogy a szereplők a mozgás- és gesztusszínházból milyen sokat sajátítottak el és tettek a magukévá. Úgy gondolom, hogy ilyen dramatikus cirkuszszínházi előadás, mint amit az artistaképző diákjaival összehoztunk, egyéni színt és stílust jelent a cirkusz világában.

Rómeó & Júlia / Fotó: Fővárosi Nagycirkusz

Rómeó & Júlia / Fotó: Fővárosi Nagycirkusz

Mi a darab mondanivalója, mit tanulhatnak ebből a fiatalok?

A Rómeó és Júlia kötelező olvasmány a középiskolásoknak, így számukra is ugyanolyan izgalmas a dráma és a cirkuszművészet találkozása, mint számomra, az, hogy hogyan lehet egy olyan cirkuszszínházi produkcióban feldolgozni ezt a művet, amelyben a zsánerszámok nyújtják a legmeghatározóbb élményt. Az előadás megtekintését 7 éves kortól minden korosztálynak ajánlom.

Szerintem azért szereti a közönség ezt a darabot, mert a mozgás zsigeri alapon hat. A néző először nem az agyával, hanem az érzékeivel fogadja be a látottakat. Mivel egy erős érzelmi hatású produkcióról van szó, amelynek központi témája az emberiség legerősebb érzelme, a szerelem, ezért mindenkire nagy hatással van.

Ebben a drámában a főszereplő fiatalok egy olyan helyzetben vannak, melynek magjában két hatalommal bíró, arra törekvő és mindent aköré összpontosító család, a Montague és a Capulet áll. Folyamatos az ellenségeskedés kettőjük között, és ebben az életformában találkozik egymással a két fiatal, akik egymásba szeretnek. Ami a döbbenete és egyben tragikuma is ennek a drámának, hogy onnantól kezdve, hogy egymásba szeretnek, egy pillanatra sem kérdőjelezik meg azt, hogy kell-e a másik vagy sem, valamint nem a szüleik érdekalapú gondolkodásmódját követik. Egészen döbbenetes a hit és a szerelem feltétel nélküli megnyilvánulása. Nem foglalkoznak a hatalom által előírt szabályokkal, csak megélik az őszinte szerelmet, amiért mindent feladnak, és közben átélik a feltétlen szolidaritást és a mélyről jövő elköteleződést is.

Kérdezett: Szekáry Zsuzsanna / fnc.hu

 
 

Kapcsolódó anyagok