My Land – Budapesten is látható a Recirquel fesztiváldíjas darabja

2018 október 13. szombat, 14:12

A Müpában mutatja be az Edinburgh Fringe Festival legjobb produkciójának választott, My Land című darabját a Recirquel társulat a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében október 16. és 21. között.

A My Land világpremierje augusztus 1-jén volt az Edinburgh Fringe Festivalon, ahol a kezdetektől hatalmas érdeklődés kísérte a darabot – idézte fel Vági Bence, a társulat művészeti vezetője az MTI-nek adott interjújában. “A Fringe a világ legnagyobb előadóművészeti fesztiválja, ahol több mint 4200 produkciót mutattak be idén. Álmainkban sem mertük remélni, hogy mi lehetünk az elsők a kritikusok véleményei alapján összeállított rangsorban” – fűzte hozzá.

Vági Bence elmondta, hogy az előadásokat olyan lapok kritikusai látták és értékelték, mint a The Times, a The Guardian, a The Voice magazin vagy a The Edinburgh Reporter. A szakértők három, négy vagy öt csillagot adhattak a produkciókra, majd a végén a szervezők összesítették az eredményeket, amelyek alapján kialakult a végső sorrend. “A program ideje alatt végig a legjobb tízben voltunk a 4200 előadás között, már ez is nagyon különleges eredménynek számított, de egyszer csak elkezdtünk felfelé lépkedni” – emlékezett vissza a művészeti vezető. A harmadik héttől végig vezető helyen voltak, gyakorlatilag csak ötcsillagos kritikákat kaptak a táncelőadásokat, színházi produkciókat, bábszínházi előadásokat, újcirkuszi produkciókat felvonultató fesztivál előadásai közül. Az első hellyel számos nagy múltú, a műfajban nemzetközileg elismert társulatot utasítottak maguk mögé.

Recirquel: My Land

Recirquel: My Land

A kortárs táncot, a színházat és a cirkuszművészetet ötvöző My Land az emberiség gyökereit, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot állítja fókuszba és jeleníti meg egy illúziókkal teli térben. Az előadás különlegessége, hogy ez a Recirquel első darabja, amelyben kizárólag külföldi vendégművészek szerepelnek. Vági Bence rendező hét, zsánerszámában nemzetközileg is kimagasló ukrán artistát hívott meg, és az ő személyes élettörténetüket, hagyományokat, szabadságot és szerelmet kutatva hozták létre a produkciót.

A rendező úgy véli, a siker talán abban rejlik, hogy művészként egyre mélyebbre engedi a közönséget a saját lelkébe és ezt a nézők is megérzik. “A My Land nagyon személyes darab lett” – mondta, hozzátéve, hogy az is számíthatott, hogy egy egészen egyedi műfajt alakítottak ki, amelyet cirque dance-nak neveztek el. “Ez egy olyan érzéki ötvözete a cirkuszművészetnek és a táncszínháznak, ami teljesen unikálisnak számít” – fűzte hozzá. A fesztiválon elért sikernek köszönhetően már számos meghívást kapott a társulat, így az elkövetkező egy-két évben többek közt Hollandiában, Franciaországban, Norvégiában is fellépnek majd, de Japánból is érkezett már felkérés. “Számos olyan magas rangú fesztiválra is meghívást kaptunk, ahol még nem járt magyar előadó” – tette hozzá Vági Bence.

Recirquel: My Land

Recirquel: My Land

A darab budapesti bemutatóját október 16-án tartják. “Ez nagyon nagy boldogság, hogy az anyaszínházunkban, a Müpában léphetünk fel, és mutathatjuk be a közönségnek a darabot és az alkotókat is” – emelte ki. Az előadás zeneszerzői Szirtes Edina Mókus és Terjék Gábor, az ukrán népzenei motívumokat Both Miklós Fonogram-díjas zeneszerző és népzenegyűjtő kutatta fel, Kasza Emese volt a jelmeztervező, a Recirquel magyar artistái pedig társalkotóként dolgoztak Vági Bence mellett. A darabot október 16-án és 17-én egy-egy alkalommal lehet majd látni, 18-án, 19-én és 21-én pedig dupla előadások lesznek.

Vági Bence arról is beszélt, hogy már készül a Kristály címet viselő új darabjuk is, amelyet decemberben mutatnak be a Müpa előtti cirkuszi sátorban. “Itt egy olyan gigantikus karácsonyi installációban sétálhat majd a közönség, amely képenként kel életre”.

Forrás: MTI, Színház.org