Óriás buborék, artisták, szerencsekerék – Világnapi ünnep a Nagycirkuszban

2019 április 18. csütörtök, 10:03

2007 óta minden április harmadik szombatján a cirkusz varázslatos világát ünnepeljük. 2010-ig Európai Cirkusznapnak neveztük, de mivel népszerűvé vált és hamar elterjedt az egész világon, ma már Cirkuszi Világnapként tartjuk számon, amely a cirkuszi közösségek legnagyobb nemzetközi fesztiválja a világon, egyben különleges alkalom arra, hogy együtt ünnepeljük az előadó-művészet e különleges ágát.

Ebben az évben április 20-án, a Repülő cirkusz” című műsor 19:00 órakor kezdődő bemutatójával indul a programok sora a Fővárosi Nagycirkuszban.

Ezen a napon 16:00 és 18:00 óra között olyan kiegészítő programokkal is várják az érdeklődőket, amelyben a gyermekcirkuszvilági aktivitások mellett a „Repülő cirkusz” néhány produkciója, valamint a Baross Imre Artistaképző növendékeinek előadása is szerepel.

Állandó húsvéti programok április 21 – én valamint 22 – én :

11:00 és 15:00 órakor a „Repülő cirkusz” -, előadások,

13:00 és 15:00 óra között gyermekcirkuszvilági aktivitások,

13:30 órakor a Baross Imre Artistaképző növendékeinek műsora,

14:00 órakor „Repülő cirkusz” – produkciók

A korábbi évek gyakorlatához igazodóan a helyszíneken szerencsekerék – ajándékokkal – kisállat simogató, óriás buborék, arcfestés várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.