“Ebben a szakmában nagyon fontos a pillanat” – Interjú Jana Posna cirkuszművész, kutyaidomárral

2019 július 24. szerda, 8:36

Jana Posna és kutyái nem csak Tim Burton Dumbójában szerepeltek, hanem Repülőcirkusz nyári előadásain is fellépnek a Fővárosi Nagycirkuszban. Pusztai Dániel interjújában kutyáihoz fűződő kapcsolatáról, korábbi fellépéseiről és arról is mesél, miként lett kutyaidomár.

Hogy kezdtél el kutyaidomítással foglalkozni?

Ez egy hosszú történet. Még kiskoromban a szüleimnek volt egy kutyája, egy pudli. Azonban a pudli meghalt, a szüleim pedig soha többé nem akartak kutyát. Ennek ellenére folyamatosan történeteket meséltek erről a pudliról, hogy ajtót nyitott, hogy odavitte az újságot, hogy egy szuperkutya, igazi szuperpudli volt! Egész gyerekkoromban úgy éreztem, hogy szeretnék egy pudlit, de a szüleim féltek, hogy megint elvesztik a kutyájukat, így nem kaptam pudlit.

Majd tizennyolc éves lettem, és vettem egy pudlit magamnak, ez a pudli pedig nagyon különleges volt. A kutyaiskolába kellett járnom, miközben filmművészetet tanultam – dramaturgnak készültem –, utána filmes kutyaiskolába jártunk. Ott nem csak azt tanultam meg, hogy értsem meg a kutyámat, hanem azt is, hogy miként értsem meg az összes kutyát és macskát és miként dolgozzak kutyákkal. Számomra ez maga volt a csoda. Egy teljesen új világ. Ezután kezdtem el dolgozni a kutyáimmal. Néhány éve kezdtem el dolgozni a kutyáimmal. Emellett néhány éve írok és készítek műsorokat és varietéket felhasználva mindazt, amit dramaturgként tanultam.

Egy fedél alatt éltek a kutyusaitokkal. Mesélnél arról, hogy ez mikkel jár?

A kutyáim részei az életemnek, együtt élünk. A műsor után nem rakom őket dobozokba, minden időnket együtt töltjük. Odahaza van egy házam, ahol együtt élünk a kutyákkal, nem jelölünk ki határokat. Igaz, hogy mindnyájunknak megvan a maga helye, de akkor is az életem részei. És ugyanez a helyzet, amikor fellépünk a műsorokban, nagyon fontos, hogy hallják a hangomat és érezzék az illatomat. Korán reggel felkelünk, és az első dolgunk, hogy megsétáltassuk őket. Ezután fél órán keresztül gyakorlunk, majd kitakarítom a szobát, megfésülöm a kutyákat, és utána egy kis pihenő következik.

Két-három órán keresztül alszanak és pihennek, utána kezdődik a műsor.

Hogy kerültél kapcsolatba a cirkusz világával? Mi az, ami megfog benne?

Ebben a munkában minden valódi, nem lehet megismételni egy produkciót, nem lehet tettetni. Ebben a szakmában nagyon fontos a pillanat, és nekünk mindent meg kell tennünk, hogy ez a pillanat gyönyörű legyen. Imádom.

Mi a jó kutyaszám titka?

Az emberek és a kutyák közti kapcsolat. Figyelned kell az állatodat és akkor te is képes leszel látni, hogy mit szeretnek csinálni, és akkor érdemled ki, hogy még jobban szeressenek.

Az egyik kutyám szeret ugrálni, a másik pedig szeret ugatni. Általában az emberek nem szeretik ezt a fajta viselkedést, és rájuk szólnának, hogy hagyják abba. De ahelyett, hogy kiabálunk velük és korlátozzuk, mit tehetnek, jobban meg kell őket ismernünk. Mi megtanultuk, hogy az a kutya, amelyik szeret ugatni, elcsöndesedik, ha azt mondjuk neki, „vaú”. A színpadon pedig lehetősége van ugatni – ezzel számolni is tud: egy meg kettő az három, és ez boldoggá teszi őt.

Szerepeltél Tim Burton Dumbó című filmében. Tudnál mesélni egy kicsit erről?

Nagyszerű élmény volt; azután kaptam meg a munkát, miután három másik idomár számára sem bizonyult megfelelőnek számomra ismeretlen okból kifolyólag. Az első nap nagyon nehéz volt, mert már kipróbáltak három kutyaszámot, és aggódtak, hogy nekem sem fog sikerülni.

Azonban én tanultam filmművészetet és már ismertem a folyamatot. Tudom, hogy készítsünk el egy filmet és azt is, hogy idomítsunk kutyát. Én pedig képes voltam összehozni ezt a két összetevőt, és úgy vélem, emiatt maradtam. Tim Burton szeretett volna színes pudlikat. Ez nagy kihívás volt a számomra, éppen ezért ártalmatlan természetes színek után kutattam. A Dumbóban azén rózsaszín, kék, sárga, zöld és narancs pudlijaimat láthatjátok. A festékeiket természetes anyagokból hoztam létre, a narancsfesték például henna, míg a többiek ételszínezéket – mint amilyeneket a tortakészítéshez is használnak.

Felléptél a berlini Friedrichstadt-Palastban is. Tudnál mesélni egy kicsit erről?

Ez a földkerekség legnagyobb színpadja, a The Wyld című műsor rendezője pedig Thierry Mugler volt, egy felettébb híres francia designer, aki mindegyik kutyának saját stílust akart adni. Megkérdezte tőlem, hogy képesek lennénk a kutyákat színesebbé tenni vagy felöltöztetni őket. Ez a folyamat nagyon érdekes volt számomra, elvégre egy ilyen fontos emberrel dolgozhattam együtt. Együtt rájöttünk, hogy ruhák helyett a kutyák jellemvonásaira kellene építenünk.

Így különböző frizurákat és nyakörveket használtunk minden egyes kutyánál, és ugyanígy külön zenét is.

Szerepeltél tévéműsorokban is.

Számomra a Friedrichstadt-Palast fontosabb volt. Azonban korábban egy kicsit féltem, hogy televíziós műsorokban lépjek fel. Rengeteg inger éri a kutyákat, miközben televíziós műsorokat készítesz, új helyeken vannak, új emberekkel találkoznak, mindegyikkel azonnal szeretnének megismerkedni. Étellel tartom kordában őket. A kezdetekben minden új számukra, a szagok, a hangok, a helyiség is – éppen ezen alkalmakra kolbászt tartogatok. Nagyon ritkán ehetnek kolbászt.

A korábbi fellépéseid közül melyik volt a kedvenced és miért?

Minden hely különös és kedves volt számomra, nem lehet eldönteni, melyik volt a jobb. Szeretek például itt lenni, de mindegyik előadásnak megvan a maga szépsége.

Mi az, ami megfogott téged a Repülőcirkusz előadásban?

Kristóf Krisztiánnal a Dumbó forgatása során találkoztam Londonban, ő kért meg, hogy jöjjek ide. A válaszom egy egyértelmű, határozott igen volt. Szerintem ez egy kitűnő műsor, a produkciók nagyszerűek, az artisták kiválóak, és mindegyikük nagyszerűen kapcsolódnak egymáshoz, sok pozitív visszajelzést hallok. Emellett szerettem volna látni Budapestet, szerettem volna látni a cirkuszt. Ez egy nagyon kedves város. Tizennégy éves koromban már jártam itt, és számtalan kellemes emlék fűz ehhez a helyhez. Így hát idejöttünk a kutyáinkkal – nem repülővel, mert nem szeretem a kutyáimat dobozokba rakni. Ha kocsival utazunk, a kutyák látnak és hallanak, megállhatunk, megsétáltathatjuk őket, ehetünk, ihatunk. Sokkal rugalmasabb akkor is, ha több időt vesz igénybe – de akkor is rászánjuk ezt az időt.

Szerző: Pusztai Dániel

Fővárosi Nagycirkusz