“El kellett indulnom egy csapattal közösen” – Sebestyén Aba válaszolt

A bukás akkor hasznos, ha tanul belőle az elszenvedője – véli Sebestyén Aba színész, rendező, aki az idei POSZT-on a legjobb rendezésért járó díjat vehette át. Az alkotót a maszol.ro kérdezte.

Tóth Ildikó: “Nem tudok színház nélkül élni”

Abszurdot játszani azért nehéz, mert megfoghatatlan helyzetet jelenítünk meg. A színész azonban mindennek megkeresi az eredőjét, és ezt az utat én halálosan komolyan veszem – állítja Tóth Ildikó színésznő, aki a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó  versenyprogramjában 14 év kihagyás után két előadásban is szerepelt.

“Furcsa magány az, amivel a színészet jár” – Pál András válaszolt

A 10 című előadással érkezett az idei POSZT-ra Pál András. A Radnóti színészét a Kortárs Online kérdezte.

Lovas Rozi: “Van, amikor másfél-két hónapig reccsen a szív”

Lovas Rozi még csak most lesz 33 éves, de már kétszer választották meg a Pécsi Országos Színházi Találkozón a legjobb fiatal színésznőnek, a Színházi Kritikusok Céhe szerint is ő volt a legígéretesebb pályakezdő, kapott Junior Prima-díjat és A mi kis falunkért elnyerte a Televíziós Újságírók Díját. Az Index.hu kérdezte.

POSZT 2019 – Szakmai Beszélgetés a Radnóti Színház “10” című előadásáról

Radnóti Színház idén 10 című előadásával versenyez a POSZT-on. Székely Csaba darabjáról és a produkcióról a Lévay Balázs vezette szakmai beszélgetésen tudhattak meg többet az érdeklődők.

10 – Sebestyén Aba rendezése a POSZT-on

2019. június 6-15. között rendezik meg a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozót. Sorozatunkban bemutatjuk a versenyprogramban szereplő előadásokat.

“Emberekről, az emberi sorsokról szerettem volna beszélni” – Interjú Székely Csabával

Karácsony előtt mutatták be Székely Csaba 10 című darabját a Radnóti Színházban. Még a premier előtt beszélgetett vele szabályokról, azok többféle szintjéről, beteljesítésükről, a darab “krimiszerűségéről” a Pótszékfoglaló.

“…élni úgy, hogy képesek legyünk nem bántani sem magunkat, sem a másikat” – Interjú Kováts Adéllal és Vilmányi Benettel

A karácsony előtti napokban, december 22-én mutatják be Székely Csaba 10 című új darabját a Radnóti Színházban Sebestyén Aba rendezésében. Az előadás két szereplőjével, Kováts Adéllal és Vilmányi Benett Gáborral beszélgetett a Pótszékfoglaló önelemzésről, napi rutinjaink hasznáról, az önmagunktól való messzire kerülésről, a bennünket büntető magányról és és az egymással megosztani tudás felszabadító erejéről…

“Hát ilyen a mi családunk” – Schneider Zoltán hitről és halálokról

Az idei évadban a Radnóti Színház kilép a komfortzónájából, s új kihívások elé néz.

10 – Nyílt próbát tart a Radnóti Színház

December 8-án, szombaton 11.00-től részleteket láthatnak Székely Csaba legújabb drámájából, amit Sebestyén Aba rendez.

10 – Székely Csaba darabját rendezi Sebestyén Aba a Radnótiban

Megtartotta Székely Csaba: 10 című színművének olvasópróbáját a Radnóti Színház. A darabot Sebestyén Aba állítja színpadra december 22-i bemutatóval.