Izsák Lili: “Legyen a látvány pimasz!”

Az Örkény Színház A hattyú című előadásának jelmezeiért a színikritikusok díjára jelölték, de a darab díszletét is ő tervezte. Izsák Lilit a Revizor kérdezte.

Tenki Réka: “Keresem az ügyeket, amik mögé állhatok”

Az Örkény Színház társulatának tagja, miközben a Egyasszony című előadásban már több, mint százszor mesélte el Péterfy-Novák Éva tragikus történetét. Februárban a Berlinalén mutatkozhatott be, nemrég pedig felkerült a Fidelio KULT50-es listájára. Tenki Rékát a Deszkavízió kérdezte.

A hattyú – Már az Örkényben látható Csákányi Eszterrel és Tenki Rékával

Március 24-én mutatta be az Örkény Színház Molnár Ferenc A hattyú című művét Polgár Csaba rendezésében.

Nyílt próba az Örkény Színházban – Készül A hattyú

2018. február 24-én, szombaton 12 órától tekinthető meg az Örkény Színház készülő produkciójának, Molnár Ferenc A hattyú című darabjának nyílt próbája.