“Amíg nem jutok el a katarzisig, nem adom fel” – Interjú Ábel Stellával

Évekig nem volt bátorsága jelentkezni az SZFE-re, de aztán két szakon is harmadrostázott. Választania kellett a prózai és a fizikai szak között. Azt mondta, döntsék el a tanárok. Így került a Marton-Hegedűs D.-Forgács osztályba.

A fehér szalag – Haneke drámáját Ascher Tamás rendezi a Katonában

A Haneke által német gyerekmeseként aposztrofált bűnügyi történet 1913 közepén játszódik egy északnémet főúri birtokon. A bemutatót október 12-én tartják.

“Ledöbbent a környezetem, hogy felvettek” – Ábel Stella válaszolt

A Színművészeti Egyetem ötödéves hallgatójával beszélgetett Psyché című monodrámájáról, a nyári művészeti fesztiválokról, mestereiről és a pályakezdő színészek helyzetéről a cornandsoda.com.

Évadzárás után fesztiválokra indulnak az Ódry Színpad előadásai

A produkciók a legrangosabb hazai fesztiválokra kaptak meghívást, a színész és rendező szakos hallgatók a nyáron sem pihennek.

“Elmerülni, alámerülni” – Interjú Ábel Stella színészhallgatóval

Március utolsó szombatján mutatták be a Weöres Sándor Psychéjébőlkészült monodrámát az Ódry Klubban Tárnoki Márk rendezésében. A Lónyay Erzsébetet játszó negyedéves színész szakos Ábel Stellával beszélgetett a Pótszékfoglaló.

Moliére kurzuson dolgoznak együtt az SZFE-s és a kaposvári hallgatók

Rendhagyó módon négy osztály közös vizsgájára készülnek a Színház-és Filmművészeti Egyetem és a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának hallgatói.

Koncertet adnak a készülő Rómeó és Júlia dalaiból Szegeden

Július 16-án mindenki belehallgathat a szegedi Grand Caféban Márkos Albert dalaiba, melyeket kifejezetten Hegedűs D. Géza Rómeó és Júlia-rendezéséhez írt a zeneszerző. 

Ismét bővült a POSZT programja! – Hajdu Szabolcsék, Koltai Róberték és színművészetisek is fellépnek
Ismét új előadások kerültek a POSZT programjába.