Színházi világnap – Ők a szakmai díjazottak

A színházi világnap alkalmából idén is odaítélték a Gobbi Hilda-életműdíjat és a Soós Imre-díjat, valamint a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának elismerését, a Hevesi Sándor-díjat.

“A Budapest Kortárstánc Főiskola előre vetített bezárása súlyos veszteség”

A Lábán Rudolf-díj kuratóriuma közleményben hívja fel a figyelmet a Budapest Kortárstánc Főiskola körül kialakult helyzetre.

Közönségdíj San Franciscóban is! – Újabb siker koronázza Török Ferenc 1945 című filmjét

Az 1945 nyerte a közönségdíjat is San Franciscó-ban, az amerikai mozikban novemberben indul!

A San Franciscó-i kritikusok is díjazták az 1945-öt

Folytatódik az 1945 című magyar film diadalútja Amerikában. 

A legjobb rendezés díját kapta Berlinben Török Ferenc 1945 című filmje

1945 című filmjéért a legjobb rendezés díjával Török Ferencet méltatta a kritikusok zsűrije a 23. Berlin – Brandenburgi Zsidó Filmfesztiválon. A nagyszabású fesztivál július 2-11. között 14 helyszínen 44 filmet vonultatott fel, melyek 4 kontinensről érkeztek.

Tízezreket érdekel a kortárs művészet – Sokszínű évadot zár a Trafó

A 2016/2017-es évadban több mint 40 ezren voltak kíváncsiak a Trafó programjaira, 2800-nál is többen a kiállításokra, így az évadot 90%-on felüli látogatottsággal zárta az intézmény.

Eck Imre Díjat kapott Angelus Iván

A Budapest Tánciskola alapítója és művészeti vezetője „iskola-alapító és innovatív szemléletű pedagógiai tevékenységéért” részesült a díjban.

Washingtonban is közönségdíjat nyert Török Ferenc új filmje, az 1945

Török Ferenc 1945 című filmje nyerte a washingtoni zsidó filmfesztivál közönségdíját.

Közel 9 ezer nézője van már az új Török Ferenc filmnek

Török Ferenc alkotása mely, Miamiban, Berlinben, és a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon is közönségdíjat nyert, a látogatottsági adatokat ismerve a minőségi filmeket kedvelő publikum körében is népszerű.

Közönségdíjat nyert Amerikában Török Ferenc új filmje, az 1945

Tegnap este Török Ferenc új alkotása, az 1945 díjazásával zárult a Miamiban megrendezett zsidó filmfesztivál.