8 magyar filmet mutatnak be a palicsi filmfesztiválon

Nyolc magyar filmet mutatnak be az  európai filmeknek szentelt, 25. nemzetközi filmfesztiválon a Szabadka melletti Palicson. A jubileumi szemle fődíjáért Bogdán Árpád Genezis című alkotása is indul.

Két díjat is nyert A Viszkis a bűnügyi filmek nemzetközi fesztiválján Belgiumban

Antal Nimród filmje a szakmai és az ifjúsági zsűri elismerését is megkapta a lieg-i filmfesztiválon.

Életműdíjjal tüntetik ki Bécsben Mészáros Mártát

Mészáros Mártát életműdíjjal tüntetik ki Bécsben, a pénteken kezdődő Let’s CEE Filmfesztiválon.

Gazsó György: “Vannak még ambícióim”

Úgy véli, hogy egy megbecsült és tehetségesnek tartott színésznek nagy szerepet és kis szerepet is kell játszania. Gazsó Györgyöt a Revizor Online kérdezte.

Közzétették a Magyar Filmdíj jelöltjeit

A Magyar Filmakadémia Egyesület nyilvánosságra hozta, hogy mely filmeket és mely alkotókat jelöli Magyar Filmdíjra.

A Viszkis című filmet már 15 ezren látták Romániában

Antal Nimród filmjét a bemutatója óta eltelt szűk egy hét alatt már 15 ezren látták Romániában – közölte pénteken a film forgalmazója.

Január végén mutatják be A Viszkist Romániában

Január 26-án mutatják be Antal Nimród A Viszkis című filmjét a romániai mozikban.

A Kincsem nézőszámát is túlszárnyalta A Viszkis

A viszkis rablóként elhíresült bűnöző, Ambrus Attila vászonra vitt története iránt országszerte hatalmas az érdeklődés.

Antal Nimród: “A Viszkis nem ítélkezik senki felett”

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett – mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Varsóban lesz A Viszkis című film világpremierje

Négy magyar mozifilm és egy animáció szerepel a napokban zajló varsói filmfesztiválon, ahol péntek délután lesz Antal Nimród A Viszkis című alkotásának világpremiere – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

“Az esélytelenek nyugalmával indultam neki” – Szalay Bence A Viszkisről

Novemberben kerül a mozikba Antal Nimród új filmje, A Viszkis. A legendás magyar bankrablót Szalay Bence alakítja. A színészt a Marie Claire kérdezte.