Apáti Bence: “Az első fél évben béna kacsaként működnek az új vezetők”

A Budapesti Operettszínház új balettigazgatója az Echo Tv-nek nyilatkozott.

“Változtatásokra van szükség” – Nyilvános Kiss B. Atilla pályázata az Operettszínházért

Kiss-B. Atilla, az Operettszínház újonnan kinevezett főigazgatója elküldte az Origónak a főigazgatói pályázatának teljes szövegét.

A szakmai bizottság Kiss B. Atillát látná az Operettszínház élén
A társulat a jelenlegi direktort, Lőrinczy Györgyöt támogatja, de a szakmai bíráló bizottság többsége Kiss B. Atillára szavazott. A döntés a miniszter kezében van.
A bahcsiszeráji szökőkút – Szenvedéllyel átitatott előadás Apáti Bencével az Erkelben

Felújított koreográfiával tér vissza a Magyar Nemzeti Balett repertoárjára A bahcsiszeráji szökőkút, amely március 16-tól öt alkalommal látható a budapesti Erkel Színházban.

Új utakon – Interjú Apáti Bencével

Március végén hozta nyilvánosságra a hírt Apáti Bence, az Opera magántáncosa: kilép a társulatból. Néhány szerepét megtartotta ugyan, és új bemutatót is vállalt, de az elkövetkezendő időszakban leginkább a televízióban és filmekben lehet majd látni. A váltás okairól kérdezte Rick Zsófi és az Opera Magazin.