Elviszlek magammal – Udvaros Dorottya D. Tóth Krisztával utazott

 Udvaros Dorottya nagyon „jó síró” a színpadon, a filmvásznon… és az életben is. De nemcsak magánemberként nyitott a drámai helyzetekre, hanem – mint D. Tóth Krisztának elmondta –, nézőként is.

Kardos Róbert: “Szeretettel, figyelemmel és felelősséggel vagyunk egymás iránt Tatabányán”

Kardos Róbert Budapest és Tatabánya között ingázik.

“Száz fokon égni, de csak hetvenet mutatni” – Interjú Pokorny Liával és Szikszai Rémusszal a Tökéletlenekről

20 évvel ezelőtt egy társulatban voltak színészek a Bárka Színházban, azóta Rémusz elismert rendező lett, aki most először dolgozik a Centrál Színházban. David Lindsay-Abaire Tökéletlenek című darabját – aminek révén újra találkoztak – egy keserédes őrületnek látják.

Spolarics Andrea: “A színjátszás téttel bíró közlés kell, hogy legyen”

Egyike azoknak, akik tizenhét év után az utolsó napokban sem hagyták el a süllyedő Bárka Színházat. Jelenleg a budaörsi Latinovits Színház társulatának tagja. Spolarics Andreát a Revizor Online kérdezte.

“Élni, bármi áron” – Beszélgetés Szarvas Józseffel

Április 19-én mutatta be a Kassai Thália Színház Martin McDonagh legelső darabját, a Leenane szépe című tragikomédiát. Bérczes László rendező egykori Bárkás játszótársait hívta közös munkára, a mindenki életét megkeserítő öregasszony szerepére például Szarvas Józsefet. Vele beszélgetett az előadás dramaturgja, Kiss Mónika.

Tóth József: “… És közben csoda, ami a Kolibriben történik”

Bár kőszínházakban is dolgozott, a függetlenek határozzák meg a színházról való gondolkodását. Alapító tagja volt a Bárka Színháznak, a Kolibri Színház mellett többek között a Vádli Társulatban, a Stúdió K-ban játszik. Tóth Józsefet a Színház.net kérdezte.

„Ez több, mint a Bárka elvesztésének története“ – Vidovszky György válaszolt

A Bárka Színház emlékét a Majdnem 20 című előadás élteti tovább, amely szeptember 10-től az Átrium repertoárjára került. Vidovszky György rendezőt a Szabad Magyar Szó kérdezte.

Majdnem 20 – Az Átriumban látható a Bárka Színházról szóló darab

Egy csapat fiatal elbarikádozza magát a bezárásra ítélt Bárka Színházban…

“Ha ez megtörtént, majd gondolj vissza erre az interjúra” – Interjú Dér Zsolttal

Sok éves hagyomány, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős színész hallgatóit bemutató portrésorozat készül.

Lehet-e ma színházat alapítani? – Bérczes László a Majdnem 20-ról

A Bárka Színház történetéről írt Majdnem 20 címmel Tasnádi István darabot, a premiert tavaly mutatták be az Ördögkatlanon. Január 6-án és 7-én újra látható az előadás a Szkéné Színházban. Bérczes Lászlót, a Bárka egyik alapítóját a Népszava kérdezte.

“A Bárka mindig is több akart lenni, mint színház” – Villáminterjú Vidovszky Györggyel

Az Majdnem 20 c. előadás rendezőjét, Vidovszky Györgyöt kérdeztük.

Majdnem 20 – Tasnádi István szürreális Bárka-története a Szkénében

Egy csapat fiatal elbarikádozza magát a bezárásra ítélt Bárka Színházba. A patthelyzetet az Új Fenntartó egy nagyvonalú ajánlattal kívánja feloldani: maradhatnak a fiatalok, ha hajlandóak átképeztetni magukat közszolgának.