Pucér fiúk olvasnak – A Mozsár Műhelyben meztelenítik le magukat a színészek

Az újonnan induló, rendhagyó irodalmi esten a kivillanó testrészek mellett a lelkük darabjait is felfedik olyan ismert hazai színészek, mint Simon Kornél, Barna Zsombor és Mohai Tamás, ezzel buja játékosságot kölcsönözve az irodalomnak.

Rekordidő alatt adta össze a közönség a színházi díszlet árát

Rendezd be Jimmyék kecóját felkiáltással indított közösségi finanszírozási kampányt a StageHive-on egy fiatal hazai alkotócsapat, a NESSZ.

Szabadesés, avagy Barnaby Brocket kalandjai a Budapest Bábszínházban

John Boyne művéből Gábor Sára készített színpadi adaptációt, a bemutatót január 10-én tartják a Budapest Bábszínházban Lázár Helga rendezésében.

Esti Kornél – Újabb felnőtteknek szóló előadás a Bábszínházban

Legújabb felnőtteknek szóló előadását, az Esti Kornélt mutatta be a Budapest Bábszínház. A Kosztolányi novelláiból készült darab december 10-től látható a Kemény Henrik Teremben.

Indul a Bábváltó – Interjú Barna Zsomborral

A Manna Matiné minden hónapban egy új független bábművészt vagy társulatot mutat be a B32 Új bábszínház Újbudán programjában.

Barna Zsombor: “A kíváncsiság és a bizonyítani akarás hajt”

2017-ben diplomázott a Színművészetin, majd a Budapest Bábszínház társulatának tagja lett, az idei évre önálló estet is tervez. Barna Zsombort a Kultúrjunkie blog kérdezte.

Ascher Tamás: “Régi vágyam volt bábelőadást rendezni”

Neil Gaiman: Coraline című fantasy regényét állította színpadra Ascher Tamás a Budapest Bábszínházban. A titokzatos történet január 17-étől látható a teátrumban.

Batu-tá kalandjai – Barna Zsomborral látható a Budapest Bábszínházban

Vásári bábjátékot mutatott be a Budapest Bábszínház a Kemény Henrik Teremben. A Batu-tá kalandjait Kovács Géza írta és rendezte.

A vihar – Szikszai Rémusz rendezi Shakespeare művét a Bábszínházban

Szeptember 26-án mutatja be Nádasdy Ádám fordításában Shakespeare A vihar című művét a Budapest Bábszínház. Az előadást Szikszai Rémusz rendezi, Prospero szerepében Fodor Tamás, Miranda szerepében Pajer Alma Virág látható.

Mit keresett Jakab az ágy alatt? – Népszerű mesekönyvet dolgozott fel a Budapest Bábszínház

A Budapest Bábszínház idei évadának utolsó premierje egy különleges, interaktív előadás, amelyet fiatal alkotócsapat hoz létre Dániel András toplistás mesekönyvéből, a Tavaszi Fesztivállal együttműködésben.

Kire szavaznának a kutyák és a macskák? – Erre is válaszol a Beszélő levelek a Mozsárban

Vajon hogyan ajánlkozott fel egy rajongó Krúdy Gyulának? Miért viccelte meg Benjamin Franklin a Brüsszeli Királyi Akadémiát? Miért mondott köszönetet édesanyjának Robert Schumann? És vajon egy választáson kire szavaznának a kutyák és a macskák? Mindezekre és még számos más titokra fény derül a Beszélő levelek április 14-ei előadásán.

Bambi-bemutatóval indul az év a Budapest Bábszínházban

Január 18-tól látható Felix Salten erdei története a nagyteremben, de lesz Esti mese felnőtteknek, a műfaj iránt érdeklődők Vitéz Lászlóval és pajtikáival ismerkedhetnek meg a Bábszínház 7x keretében, a hónap végén pedig Marék Veronika-kiállítás nyílik.

Karnyónék találkozása – A Mozsár Műhely vendége Molnár Piroska és Bohoczki Sára

Október 16-án a Karnyóné című előadást követően különleges eseményre várja az érdeklődőket a Mozsár Műhely.

Igaz történetek, misztikus utazás és stand-up – Fergeteges évadot hirdet a Mozsár

Összművészeti szürreális utazás, póthaj stikli, sorsok és szerelmek – néhány hívószó a Mozsár Műhely 2017/2018-as évadának előadásaiból.

Új arculat, új játszóhely, új társulati tagok – Magasabb fokozatra kapcsol a Budapest Bábszínház

A kísérletezés és a progresszió jegyében tervezte 2017/2018-as évadát a Budapest Bábszínház.