Herczeg Adrienn: “Ezt kötelező látni a szülőknek”

Az öldöklés istene a tragikus bohózat köntösében mutat tükröt a kispolgári álszentségnek az Átriumban. A történet szerint gyerekek játszótéri verekedésének apropóján az áldozat szülei meghívják a támadó fiú szüleit a lakásukba, hogy tisztázzák a dolgokat. Herczeg Adriennt a 168 Óra kérdezte.

Véget ért a VI. Bábos Drámaíró Verseny – Ők a díjazottak

Véget ért vasárnap a VI. Bábos Drámaíró Verseny Békéscsabán. A vetélkedő ezúttal is felejthetetlen élményeket nyújtott a résztvevőknek.

Az idén is megrendezik a Bábos Drámaíró Versenyt Békéscsabán

Március 21. és 24. között rendezik meg az idei Bábos Drámaíró Versenyt Békéscsabán – közölte a rendezvényt szervező Békéscsabai Napsugár Bábszínház.

Elindult a jegyértékesítés az Átrium előadásaira

Társadalomkritikus musicalekkel és komédiákkal, Pintér Béla-előadásokkal, Molnár Ferenc szerelmeiről szóló felolvasószínházi produkcióval várja közönségét az új évadban az Átrium. Az augusztusi, szeptemberi és októberi előadásokra július 5-étől lehet jegyet venni.

“Még a kalózoknak is lehet választási lehetősége” – Beszámoló a VI. Pécsi Családi Színházi Fesztivál 5. napjáról

A zalaegerszegi társulat egy formabontó Pán Péterrel érkezett, a pécsiek pedig az évadban közel negyvenszer játszott A mumus című előadást mutatták be a fesztivál ötödik napján. A rendezőkkel és a szerzővel Nagy Eszter beszélgetett az előadásokról.

Az öldöklés istene – Péterfy Bori, Herczeg Adrienn, Szikszai Rémusz és Hevér Gábor az Átriumban

Április 7-én mutatta be az Átrium és a Kultúrbrigád Yasmina Reza négyszereplős házaspárbaját Bereczki Csilla rendezésében.

“Végül mindenki lelepleződik” – Interjú Bereczki Csillával és Mikó Csabával

Yasmina Reza világszerte nagy sikerrel játszott tragikus bohózatát, Az öldöklés istenét Bereczki Csilla rendezésében, Mikó Csaba „szöveghangolásában” mutatja be az Átrium.

Házaspárbaj az Átriumban – Péterfy Borival és Hevér Gáborral készül Az öldöklés istene

Március 5-én tartotta a Kultúrbrigád és az Átrium az évad harmadik bemutatójának olvasópróbáját. Yasmina Reza Az öldöklés istene című drámáját Bereczki Csilla viszi színre, a Bognár Róbert fordította szöveget Mikó Csaba gondozza.

Egyenes labirintus – Artisták, versek, Yonderboi és két színész Hegymegi Máté rendezésében

Artisták, versek, Yonderboi zenei mixe és két színész – felépül egy koherens világ, amelyben a színház és a cirkusz közelebb kerül egymáshoz.

Pintér Béláék, a Forte Társulat, Widder Kristóf és a szentesiek a Thealter díjazottjai

A közönségdíjat Pintér Béla és Társulata nyerte el, a kritikusok Horváth Csaba Bartók Béla zenéjére készített koreográfiáját ítélték a legjobbnak.

Júliusban ismét THEALTER: fókuszban a független társulatok

A 27. alkalommal jelentkező szegedi művészeti fesztivál július 21-29. között a külföldi fellépők és a helyi társulatok mellett nagy visszatérőkkel és ifjú tehetségekkel, valamint új helyszínnel vár.