Béres Ilona: “Kipróbálhatom a határaimat, a határtalanságot”

Elkészítette első verses CD-jét, a Magyar Színházban pedig nemrég mutatták be Ionesco A székek című abszurd egyfelvonásosát, amelyben Fodor Tamás volt a partnere. Béres Ilonát a 168 Óra kérdezte.

Hallgatni Aranyt! – 70 színész közreműködésével készült online hangoskönyv

Elkészült az Arany János 131 versét és 70 levelét tartalmazó online hangoskönyv.

Közel 300 művész lép fel a Zsidó Művészeti Napokon

Több mint 24 eseményen közel 300 művész lép fel az idei Zsidó Művészeti Napokon (ZsiMü), mely május 28-án startol.

“Egymást érdekeljük, és ez a legjobb szórakozás” – Béres Ilona A székekről

Eugéne Ionesco kétszereplős darabját, A székeket próbálják Fodor Tamással a Pesti Magyar Színházban. Béres Ilonát a Szeretlek Magyarország kérdezte.

“Össze kellett találkozniuk” – Így próbál Béres Ilona és Fodor Tamás a Magyar Színházban

Bohócok. Vagy artisták a trapézon. Már vénülő kezükkel kapaszkodnak egymásba, tartják magukat, segítik egymást és kapaszkodnak a kötélbe, le ne zuhanjanak.

Hallgatni Aranyt! – Ismert színészek közreműködésével

A 2017-es évet az Országgyűlés Arany János-emlékévvé nyilvánította. A gazdag, értékes elemekből álló programsorozat a költő születésnapjához kapcsolódó naptári évvel nem ér véget, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb egyéniségének emlékét ápoló és népszerűsítő események folytatódnak.

Így készül A székek – 50 év után először lép együtt színpadra Béres Ilona és Fodor Tamás

Az alábbiakban “szubjektív kitérőt” olvashatnak Sándor Erzsi tollából.

Hallgatni Aranyt! – Csuja Imre, Mácsai Pál, Tenki Réka és Vecsei Miklós is szaval

Interneten hozzáférhető hangzóanyag készül Arany János 130 költeményéből és 70 leveléből a Magyar Művészeti Akadémia Hallgatni Aranyt! projektjének részeként.

Újra mozikba kerül a Moszkva tér – Limitált vetítéssorozat

A kultikussá vált filmet a Filmalap égisze alatt működő Magyar Nemzeti Filmarchívum digitális felújítási programjában restaurálták.

Pro Urbe Budapest díjat vehetett át Béres Ilona és Lőrinczy György

Béres Ilona színművész és a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Lőrinczy György a Főváros Napja alkalmából rendezett ünnepségen Pro Urbe Budapest díjat vehetett át.

Bencze Ilona, Béres Ilona és Dunai Tamás kapja a Tolnay Klári-díjat

Idén Bencze Ilona, Béres Ilona és Dunai Tamás színművész veheti át a Tolnay Klári Művészeti-díjat szombaton Mohorán, a Tolnay Klári Emlékházban.

“Nemcsak magamból kell építkeznem” – Fodor Tamás Freud és Prospero bőrbe bújik

Az ismeretlen címmel a második olyan előadást tűzi műsorára a Rózsavölgyi Szalon, amelynek középpontjában a neves pszichiáter, Sigmund Freud áll. Az őt megformáló Fodor Tamást kérdezte a Fidelio.

8 bemutatóra készül a Magyar Színház neves vendégművészekkel

8 bemutatót tervez a most kezdődő évadban a Pesti Magyar Színház, amely musical ősbemutatóval várja a közönséget és az eddigiek mellett további előadások akadálymentesítését is célul tűzte ki.

“Odaadom a szívem, a vérem, ha közös célról van szó” – Béres Ilona 75 éves

Június 4-én 75 éves Béres Ilona Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja.

Öt előadást tűz műsorra a 10. Veszprémi Tavaszi Fesztivál

Tizedik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Tavaszi Fesztivált március közepétől.