Kiss József az egri színház művészeti vezetője lett

Az idei évadtól régóta tervezett színházvezetői modell valósult meg azzal, hogy Blaskó Balázs igazgató munkáját művészeti vezető segítheti Kiss József személyében, aki 12 éven át töltötte be ezt a posztot a Szolnoki Szigligeti Színházban.

Warrenné mestersége – Shaw-darabot mutat be az egri színház

Shaw 1893-ban írt művét a Kossuth-díjas, a Nemzet Művésze Székely László díszletei között és Bodnár Enikő jelmezeiben október 4-én láthatja a közönség az egri színpadon Saárossy Kingával, Nagy Barbarával, Baranyi Péterrel, Reiter Zoltánnal, Tunyogi Péterrel és Csathó Norberttel.

Öt napon át nyolc előadás vár az Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválon

Szeptember 25. és 29. között között rendezik meg a VII. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivált a Gárdonyi Géza Színházban.

A Warrenné mestersége próbáival kezdődött meg az évad Egerben

Megkezdődött a harminckettedik évad a Gárdonyi Géza Színházban, műfaji sokszínűség jellemzi az idei kínálatot is. Ennek jegyében nyitotta meg az évadot Blaskó Balázs igazgató. Tizenegy bemutatót, köztük operettet, krimit, bohózatot, dal- és táncjátékot, mesedarabokat kínál az új évad.

Gárdonyi Színház: Saárossy Kinga és Nagy András az évad színészei

“A 2018/2019-es év Magyar évad volt, hiszen a magyar nyelvet és kultúrát kell szolgálnunk” – fogalmazott Blaskó Balázs igazgató az évadzáró társulati ülésén. A direktor megköszönte a közönség kitartását és szeretetét.

Operettet, krimit, dal-, tánc- és vígjátékot is kínál jövőre az egri színház

Színjátékot, operettet, krimit, dal-, tánc- és vígjátékot kínál a 2019/2020-as évadban a Gárdonyi Géza Színház.

A Nemzetiben vendégszerepelnek az egri Rokonok

Újra Budapesten vendégeskedik az egri Gárdonyi Géza Színház, január 14-én este 7 órától a Rokonok című társadalmi drámát játssza a társulat.

Frigyesi András rendezésében készül az Illatszertár Egerben

Megkezdődtek László Miklós vígjátékának próbái a Gárdonyi Géza Színházban Blaskó Balázzsal a főszerepben. Bemutató: december 7-én.

Rokonok – Blaskó Balázs rendezése az egri színházban

Móricz Zsigmond társadalmi drámáját Blaskó Balázs rendezi. A bemutatót szeptember 28-án tartják.

Stúdiószínházi Táncfesztivállal indul az évad Egerben

Országos fesztivállal, a Rokonok bemutatójával és ifjúsági programmal indul a 2018/2019-es évad a Gárdonyi Géza Színházban.

Nosztalgikus magyar évaddal várja a nézőket az egri színház

Nyolc nagyszínpadi bemutatóval készül az új évadra az egri Gárdonyi Géza Színház, ahol négy stúdiószínpadi premiert is láthat majd a közönség – hangzott el a társulat augusztus 21-i, keddi évadnyitó ülésén.

Nosztalgikus magyar darabokat mutat be az egri színház a következő évadban

Hat nagyszínpadi bemutatóval nosztalgikus magyar évadra készül az egri Gárdonyi Géza Színház, ahol három-három stúdiószínpadi premiert és új gyermekelőadást is láthat majd a közönség.

Jótékonysági gálával támogatják pályatársaikat a színészek

A Színházi Dolgozók Szakszervezetének szervezésében jótékonysági gálának ad helyet április 8-án a József Attila Színház.

A férjvadász – Blaskó Balázs rendezését mutatták be Egerben

Marcel Mithois zenés vígjátékát március 23-án mutatta be a Gárdonyi Géza Színház.

Blaskó Balázs az egri színházról: “Neuralgikus ponthoz érkeztünk, a terhek már nem fokozhatók”

3 hónap alatt 6 bemutatón van túl a Gárdonyi Géza Színház társulata, ráadásul – mint Blaskó Balázs direktor a Heves megyei Hírlap évértékelő interjújában kifejtette -“rendkívül sikeres produkciókról” van szó.