Mintapéldányai lettünk az “inkubátorságnak” – Interjú Marcsa Barbarával és Borgula Andrással

A tervek szerint 2020 őszén nyílik meg a Csányi utcában a Gólem Színház és a VII. kerületi Önkormányzat együttműködésében a Zsidó Előadóművészeti Központ. A változásokról Borgula Andrást, a Gólem Színház művészeti igazgatóját és Marcsa Barbara ügyvezető igazgatót kérdezte a Jurányi Latte.

Borgula András: “Ha valaki hisz önmagában és a közösségben, nincs lehetetlen”

Borgula Andrást sokan az ATV A nap híre, a Havas a pályán vagy a Klubrádió Kinevetsz a végén! műsoraiból ismerik. De mindenekelőtt a Gólem Színház művészeti igazgatója, rendezője. Évekig élt Izraelben, a színházrendezést is ott tanulta.

Önálló helyet kap Erzsébetvárosban a Gólem Színház

Runda Margit, az Wesselényi17 igazgatója és Borgula András, a Gólem Színház vezetője a Kossuth Rádió Halljad Izrael! című adásában beszélt egy új kulturális központról.

Csákányi Eszter is fellép az idei Öt templom fesztiválon

Május 9. és 13. között rendezik meg a kultúrák és vallások közti párbeszéd elősegítését szolgáló Öt templom fesztivált Győr újvárosi városrészében. A programok között bábszínházi, vallás- és helytörténeti előadások, koncertek, kiállítások, tematikus séták és szakrális programok szerepelnek.

Rádiójátékot indít a Tilos Rádióban a Gólem Színház

A Gólem Színháznak köszönhetően március 5-én elindul a Tilos Rádió (Madártávlat és békaperspektíva) műsorában STEINERÉK címmel egy új rádiósorozat.

“A humor mélyebbre tud ásni, mint a dráma” – Villáminterjú Katona Lászlóval

A Gólem Színház Kiválasztottak című “kényes kabaréjának” központi kérdése, mi történne, ha egyik napról a másikra eltűnnének a zsidók. Kitűnő írók meglepő és mulatságos jeleneteit adják elő a színészek, köztük Katona László.

Fakanalat ragad Kurta Niké és Borgula András – Jótékonysági főzés a Jurányiban

Az adventi időszakban bárki jót tehet azzal, ha egy jót eszik a Jurányi Házban. 

“Szeretek fiatalokkal dolgozni” – Interjú Egri Mártával

Egri Márta a tatabányai Jászai Mari Színház társulatának tagja, Jászai Mari- és Aase-díjas színésznő. A Gólem Színház szeptemberben bemutatott Kiválasztottak című előadása kapcsán beszélgetett a művésznővel a Jurányi Latte.

Anyám mondta – Búcsúzik a Gólem előadása

November 3-án láthatja utoljára a Gólem Színház közönsége az Anyám mondta produkciót a Hatszín Teátrumban, amely épp 50. alkalommal kerül műsorra Huzella Júlia, Kerekes Viktória és Kiss Mari szereplésével.

“Csak olyanok lehetünk, mint a kuktán a túleresztő szelep” – Interjú Borgula Andrással

A Gólem Színház ismét a zsidókkal kapcsolatos kérdésekkel viccel.

Kiválasztottak – Készül a Gólem Színház új előadása

A Kiválasztottak premierjét szeptember 30-án tartják a Jurányiban.

“Nagy levegőt kell venni és menni, tenni, mondani!” – Gryllus Dorka válaszolt

Gryllus Dorkával Szily Nóra beszélgetett.

Tel Avivban járt a Gólem Színház Lefitymálva című előadásukkal

A Gólem Színház április 25-án Tel Avivban lépett fel Lefitymálva című előadásukkal. A társulat beszámolója következik az izraeli útról.

Jaj, Istenem – Gryllus Dorkával és Kálid Artúrral készül a Gólem Színház premierje

Megkezdődött a Gólem Színház Jaj, Istenem bemutatójának a próbaidőszaka.

Tel-Avívban vendégeskedik a Gólem Színház Lefitymálva c. előadása

A Gólem Színház Lefitymálva előadása 2018. április 25-én a Tzavta Theatre (Tel-Avív) színpadán az izraeli közönség előtt is megmutatkozik.