Üzenjünk Brüsszelnek! a Trafóban – Részvételi színház a Stereo Akttal

A Zimmertheater Tübingennel közösen, eredetileg Németországban létrehozott, civil lakosok közreműködésével megvalósuló részvételi színházi előadás magyarországi premierje a dunaPart fesztivál keretében látható.

Társas-játékok hete a MU Színházban – Interjú a szervezőkkel

Ötödik alkalommal rendezi meg a MU Színház az OPEN Közösségi- és Részvételi Színházi Fesztivált november 11-16. között. A hat napig tartó programsorozaton most nem előadásokon, hanem közösségi alkotásokon, társas-játékokon vehetnek részt a látogatók.

Ráhangoló foglalkozást tart a Grace előtt a Hodworks

Az október 8-i Hodworks: GRACE című Lábán Rudolf-díjas táncelőadás előtt most minden érdeklődőnek lehetősége nyílik saját testét bemelegíteni, érzékszerveivel tapasztalni, játszani, kísérletezni, kérdezni, válaszolni és legfőképp: megérkezni.

“Légy jelen!” – Hazai és németországi bemutatóval, rövidfilmmel is készül a STEREO AKT

A STEREO AKT csapata turnékkal, egy magyarországi és egy német bemutatóval, egy készülő rövidfilmmel, valamint az elmúlt évek legsikeresebb repertoár előadásaival, és más különleges eseményekkel vág neki a 2019/2020-es évadnak!