Az ördög – Mészáros Máté főszerepben a Zenthe Ferenc Színházban

Molnár Ferenc vígjátéka Bakos-Kiss Gábor rendezésében került színpadra Salgótarjánban, a főbb szerepeket Mészáros Máté, Bozó Andrea, Fenyő Iván, Máté Krisztián és Eke Angéla játssza.

“Egész Budapest népszerű színháza vagyunk!” – Interjú Karinthy Mártonnal

37. szezonját kezdi meg a Karinthy Színház. A Nők Évadáról Karinthy Márton igazgató számolt be.

Romantikus vígjáték készül Kerekes Vica főszereplésével

Romantikus vígjáték készül Kerekes Vica főszereplésével Lakos Nóra rendezésében. A Hab munkacímet viselő film gyártására 286 millió forint támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság.

Az eltört korsó – Az évad utolsó premierjét tartják Salgótarjánban

Heinrich von Kleist vígjátékát június 13-án mutatja be a Zenthe Ferenc Színház Tarnóczi Jakab rendezésében.

Önállóan működik tovább a Zenthe Ferenc Színház

Salgótarján közgyűlése csütörtökön hozta meg a döntést azért, hogy a színház kiemelt előadóművészeti szervezetté válhasson és nagyobb állami támogatást kaphasson.

A házasságszerző – Takács Kati főszereplésével Budaörsön

Thornton Wilder színművét március 24-én mutatta be a Budaörsi Latinovits Színház Csizmadia Tibor rendezésében. A darab érdekessége, hogy belőle készült a Hello, Dolly! című musical.

A házasságszerző Budaörsön – Hamisítatlan amerikai történet a szerelemről Takács Katival

Thornton Wilder A házasságszerző című színművét március 24-én mutatja be a Budaörsi Latinovits Színház Takács Katival a főszerepben, Csizmadia Tibor rendezésében.

Pokémon go – Tóth Krisztina első színdarabja a Rózsavölgyi Szalonban

Ismét ősbemutatót tart a Rózsavölgyi – február 20-án mutatja be Tóth Krisztina Pokémon go című darabját, amelyet a Babérkoszorú-díjas költő, író a Szalon felkérésére írt. Az előadás rendezője: Csizmadia Tibor.

XIV. René – Zenés hatalmi őrület a Karinthyban Csizmadia Tibor rendezésében

November 10-én mutatta be a Karinthy Színház Harsányi-Zágon-Eisemann XIV. René című zenés darabját Járó Zsuzsa, Egri Kati, Széles Tamás és Ágoston Péter főszereplésével.

Még egyszer hátulról – Koprodukcióra készül a váci és a salgótarjáni színház

Második hetébe lépett a Még egyszer hátulról című bohózat próbafolyamata.

Augusztus Oklahomában – Bozó Andreával és Vándor Évával Salgótarjánban

Generációk konfliktusait dolgozza fel az 5. születésnapját ünneplő Zenthe Ferenc Színház produkciója, az Augusztus Oklahomában.

Tündérlaki lányok – Halasi Imre Salgótarjánban rendez

Heltai Jenő drámáját, a Tündérlaki lányokat viszi színre a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház. A kétfelvonásos művet március 27-én, a Színházi Világnapon láthatja először a közönség.

Két jubileumi előadás a Pinceszínház műsorán

5 éves a Bányavirág, 10 éves a Pedig én jó anya voltam. Márciusban mindkét előadás látható a Pinceszínházban.

“Mucsi Zoltán életet adott ennek a karakternek” – Tóth János címmel indul új sorozat

Tóth Jánosról, a Munkaügyek című sorozat egyik főhőséről szóló, 52 epizódból álló új sorozatot indít március 9-től a Duna televízióban a közmédia.

“Olyan érzés próbálni, mintha osztálykiránduláson lennék” – Villáminterjú Kocsis Gergellyel a Mesterhármasról

Interjú Kocsis Gergellyel, Eric Assous: Mesterhármas című darab szereplőjével.