Végszó – Egy színészdinasztia története a Rózsavölgyi Szalonban

Michael McKeever darabját december 12-én mutatják be Dicső Dániel rendezésében, a szerepeket Györgyi Anna, Gálvölgyi János, Csiby Gergely, Bajor Lili és Kovács Máté játssza.

“Egy picit szorított helyzet volt” – Csiby Gergely távozik a Vígszínháztól

A 2017/2018-as évad legtöbbet játszó színésze volt a Vígszínházban, szeptembertől azonban már a Pesti Magyar Színház társulatának lesz a tagja. Csiby Gergelyt a Színházista kérdezte.

Új közösségi tér jött létre a Magyar Színházban

Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Magyar Színház, amely tizenkét bemutatót tart a 2019/2020-as szezonban. A már korábban bejelentett új előadások mellett az évad végén még egy lesz: Dennis Kelly DNS (még munkacímű) darabja Horváth János Antal rendezésében.

Hol van a határ a kísérletezések során? – Interjú Csiby Gergellyel és Szántó Balázzsal

Csiby Gergely 2017-ben, Szántó Balázs pedig 2018-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd mindketten a Vígszínházhoz szerződtek.

Éljen az olvasás! – Átadták az első POKET Zsebkönyvautomatát

Április 11-étől Budapest legforgalmasabb csomópontjaiban várnak rátok a POKET Zsebkönyvautomaták!

Egy nap Csiby Gergellyel – Víg-videó

Az évad első videójában a társulat fiatal tehetsége, Csiby Gergely napját követhetjük végig. Gergő bábszínész szakon végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Meczner János és Tengely Gábor osztályában, majd a Vígszínházhoz szerződött.

Így készült A Pál utcai fiúk a Vígben – Werkfilm az alkotókkal

“Ez a produkció mindannyiunk számára olyanná vált, mint maga a grund a Pál utcai fiúk számára” – mondja Marton László rendező.

Steampunk elemekkel ötvözött rövidfilm készül Hajduk Károllyal – Itt támogathatjuk

Steampunk elemekkel ötvözött rövidfilm készül Irinyi Jánosról, akinek többek közt a gyufa feltalálását is köszönhetjük. Cibulya Nikol filmjében egy házi készítésű robottal készül leverni a szabadságharcot. A filmet, és azon belül is a robot megépítését mi is támogathatjuk.

Több mint 400 ezren látták a Vígszínház előadásait idén

Évadértékelő sajtótájékoztatót tartottak a Vígszínházban.

“El sem tudjuk képzelni, milyen lehetőségek rejlenek a bábban”
Interjú Csiby Gergellyel

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen több mint húsz éve folyik bábos oktatás. Idén immár az ötödik bábszínész osztály végez. Az elkövetkező hetekben Meczner János és Tengely Gábor tíz diploma előtt álló növendékét mutatjuk be, ezúttal Csiby Gergelyt.