“Eljutni a megbocsátás gesztusáig” – Interjú Ráckevei Annával

Idén is fellép szeptemberben, a Vidéki Színházak Fesztiválján a debreceni Csokonai Színház. Most a Lear című előadással érkeznek Budapestre, aminek a főszerepét Ráckevei Anna alakítja.

A Csokonai Színház is jelen lesz az idei Campus Fesztiválon

Az idei Campus Fesztiválon, új kezdeményezésként a fesztivál történetében, két napig főszerepet kap a művészet.

Légy jó mindhalálig – Debrecenben Nyilas Misi halhatatlan története

Kocsák Tibor és Miklós Tibor zenés játéka élő szimfonikus zenekari kísérettel, félszcenírozott változatban, a Nagyerdei Szabadtéri Játékok és a Csokonai Színház közös produkciójában, Móricz Zsigmond születésének 140. évfordulója alkalmából kerül ismét színre Debrecenben.

“Él bennem egy hazárdőr” – Interjú Sardar Tagirovskyval

Az Idióta a debreceni Csokonai Színházból érkezett az idei POSZT-ra.

Új pályára áll a következő évadban a Csokonai Színház

A Csokonai blog következő bejegyzését olvashatják, amelyben a debreceni színház új arculatát mutatják be.

“A színházban mindent elmondhatok az érzéseimről” – Interjú Sardar Tagirovsky-val

A debreceni Csokonai Színház ezúttal Dosztojevszkij klasszikusával, az Idiótával érkezett a POSZT-ra. Az előadás rendezőjével, Sardar Tagirovsky-val a normalitás viszonylagosságáról, a visszalapozás élményéről, és az emberi jóságról is beszélt.

Iskolásoknak indít drámatábort a Csokonai Színház

Ha szeretnél egy elszánt, bármire kapható csapat tagja lenni, ha szeretnél minden próbát kiállni, hogy elérhesd a célod, ha szeretnéd, hogy a jó győzedelmeskedjen a gonoszság felett, akkor ott a helyed a Debreceni Csokonai Színház táborában.