Tege Antal rendezésében készül a Madárka Békéscsabán

A Békéscsabai Jókai Színház Jókai Szalonjában került sor a Madárka című színmű sajtónyilvános olvasópróbájára november 13-án.

“Nem tudok fél gőzzel működni” – Interjú Csomós Lajossal

A Békéscsabai Jókai Színház művészével szerepekről és díjakról, műhelytitkokról, nyárról és pihenésről beszélgetett Niedzielsky Katalin.

Musical a drámáról, barátságról, bajtársiasságról – Békéscsabán az Alul semmi!

Terrence McNally és David Yazbek Broadway-musicaljét mutatja be Tege Antal rendezésében a Békéscsabai Jókai Színház május 17-én. A hat főszereplővel készült villáminterjú.

Szárnyad árnyékában – Ősbemutatóval köszönti Békéscsabát a Jókai Színház

Szente Béla: Szárnyad árnyékában című történelmi játékának ősbemutatójával Békéscsaba újratelepítésének 300. évfordulóját köszönti a Jókai Színház.

A király és a szűz – Pozsgai Zsolt darabját mutatják be Békéscsabán

Kortárs darab ősbemutatóját láthatja a közönség a békéscsabai Jókai Színház udvarán, a TeÁtriumban június 16-án. Pozsgai Zsolt A király és a szűz című egyrészes történelmi játéka a budapesti Bakelit Center és a Csabai Nyár közös produkciójaként kerül színre, Csomós Lajos és Nádra Kitti előadásában. A szerzővel Niedzielsky Katalin beszélgetett.

Vidám kísértet – Megkezdődtek az új évad első bemutatójának olvasópróbái Békéscsabán

Noël Coward Vidám kísértet című komédiájának olvasópróbáját június 6-án délelőtt tartotta a Békéscsabai Jókai Színház társulata a Jókai Szalonban.

A világ meséi a békéscsabai Ádámok és Évák Ünnepén

A világ meséit vitték színre Békés megyei középiskolások és általános iskolások az idei, immár hetedik alkalommal megrendezett Ádámok és Évák ünnepén április 23-án, a Jókai Színház nagyszínpadán.

4 napon belül 2 premiert tart a Jókai Színház

Színre kerül a Leszállás Párizsban és A beszélő köntös is!

A Micimackó a Jókai Színházban debütál

Micimackót, Alan Alexander Milne immár klasszikus művét Tege Antal állítja színpadra, az előadásra a legkisebbeket várják.

Valentin napon mutatják be a Micimackót Békéscsabán

Milne klasszikusát Tege Antal állítja színpadra a Békéscsabai Jókai Színházban, a premiert február 14-én tartják.

A Micimackó és a My fair lady is színre kerül Békéscsabán

A Békéscsabai Jókai Színház augusztus 23-án tartotta meg évadnyitó társulati ülését.

Az üvegcipő – Molnár-darabbal zárul az évad Békéscsabán

Molnár Ferenc vígjátéka, Az üvegcipő lesz a Békéscsabai Jókai Színház idei évadának utolsó nagyszínpadi bemutatója.

A dzsungel könyve Amerikában – Békéscsabai színészekkel indul turnéra a Pilvax Players

Az Egyesült Államokban turnézik a Békéscsabai Jókai Színház több művésze a helyi magyarokból álló Pilvax Players társulattal.

Angol vígjátékot mutatnak be Békéscsabán

Angol abszurd humorú vígjátékot, a Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk című darabot mutatják be pénteken a Békéscsabai Jókai Színházban.