Ismét az Operettszínházban A Szépség és a Szörnyeteg

A családi musical immáron több mint 25 éve hódít az egész világon, és 2005-ös bemutatója óta töretlen népszerűségnek örvend Magyarországon is. A közönség nagy örömére az előadás szeptember közepétől ismét látható a Budapesti Operettszínházban.

A Csárdáskirálynővel indul az évad az Operettszínházban

A Csárdáskirálynő – melynek próbái már javában zajlanak – hármas szereposztásban debütál. Szeptember 6-án Fischl Mónika, 7-én Lévai Enikő, 8-án pedig Kiss Diána kelti életre a címszereplőt. Kálmán Imre halhatatlan remekművét Vidnyánszky Attila rendezi.

Megkezdődtek a Csárdáskirálynő próbái az Operettszínházban

Kálmán Imre nagyoperettjét Vidnyánszky Attila rendezésében mutatják be július 12-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, majd szeptember 6-tól a Budapesti Operettszínházban is műsorra tűzik.

Így indultak a Once/Egyszer… musical próbái a Madách Színházban

Glen Hansard és Markéta Irglová musicaljét szeptember 20-tól tűzi műsorára a Madách Színház, Dolhai Attila, Zöld Csaba, Gubik Petra, Tompos Kátya és Simon Boglárka főszereplésével.

A kék madár – Ifjúsági darab a Kálmán Imre Teátrumban

Szenteczki Zita és alkotótársai egy igazán különleges világot álmodtak a Kálmán Imre Teátrum színpadára, amelyben minden generáció megtalálhatja a maga örömét.

Augusztus 20-án a Duna TV-n láthatják a Budavári Palotakoncerteket

Idén hatodik alkalommal rendezték meg a Budavári Palotakoncerteket, melyen a Budapesti Operettszínház gálaműsorát, a Bor, Dal, Asszony című estet láthatták a nézők. Az előadást augusztus 20-án a Duna Televízió tűzi műsorára.

Messiás.ma – Turnéra indult a rockoratorikus passió

Várkonyi Mátyás gondolta újra Händel Messiás című oratóriumát, melyet tavaly a Művészetek Palotájának Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében mutattak be a Reformáció Emlékbizottság támogatásával. A következő hetekben pedig Békéscsabán és Nyíregyházán is látható lesz a nagyszabású mű, a Messiás.ma.

“Egy hataloméhes férfi története, kicsit másképp” – Így készül a Kékszakáll az Operettszínházban

Alig másfél hét van hátra a Kékszakáll premierjéig, melyet Székely Kriszta rendez az Operettszínházban. Korábban itt még soha nem játszották Offenbach művét, melynek előkészületeibe most mi is beleshettünk egy nyílt próbán.

Miért kell okostelefon egy oratóriumba? – Erre is választ kapunk a Messiás.ma rendezőjétől

A hagyományoktól eltérően szcenírozott oratorikus előadást láthat a közönség a Müpában többek között Malek Andrea, Csengeri Attila, Charlie és Karácsony János főszereplésével, egyetlen alkalommal.