Koncerttel és kedvezményekkel is vár a Zenthe Ferenc Színház a nyílt napon

Városraszóló csinnadrattával nyitja meg a 2019/2020-as színházi évadát a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház: augusztus 21-én a hagyományos évadnyitó társulati ülés után 16 órától a színház művészei és stábja a város Fő terére települ ki, ahol fellépésekkel, a Vastaps-díjak átadásával, bérletakciókkal és bérletesek megajándékozásával várják a színház iránt érdeklődőket, az egész estés programot a Bagossy Brothers Company élő koncertje zárja.

A kortárs és klasszikus irodalom ikonjai a Müpában

Sándor Iván, Szálinger Balázs, Kányádi Sándor és Karinthy Frigyes – csak néhányan a magyar irodalom meghatározó alakjai közül, akiknek önálló estet szentelnek a Müpában. A nagy sikerű koncertek, tánc- és újcirkusz-előadások mellett ugyanis a szépirodalom is jelentős szerepet kap a házban: a Müpa népszerű sorozatai, a Vers-estek és a Literárium mellett pedig különleges egyszeri előadások is színpadra kerülnek.

Koltai Róberttel mutatták be Salgótarjánban a Lovagias ügyet

A Magyar Kultúra Napján mutatta be legújabb darabját a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház. A Lovagias ügy című zenés vígjátékot Hunyady Sándor darabjából Verebes István írt át, belecsempészve Márkus Alfréd jó pár daláját is.

Lovagias ügy – Koltai Róbert és Vándor Éva a Zenthe Ferenc Színházban

Koltai Róberttel és Vándor Évával a főszerepben viszi színre a Zenthe Ferenc Színház Hunyady Sándor Lovagias ügy című vígjátékát, a zenés változatot Gaál Ildikó rendezi.

Filmritkaságoktól a Kincsemig avagy milyen lesz a magyar film napja?

A magyar film napja alkalmából egész nap különleges programokkal várja a filmalap és az Uránia Nemzeti Filmszínház a közönséget április 30-án – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

Mi is az eredeti pesti humor? – Minifesztivállal emlékeznek a 75 éve elhunyt Rejtő Jenőre

Péntektől vasárnapig tartó minifesztivállal – többek közt kiállításokkal, előadásokkal, filmvetítésekkel és beszélgetésekkel – emlékeznek meg a 75 éve elhunyt Rejtő Jenőről a K11 Művészeti és Kulturális Központban.

Megújult a József Attila Színház

A hat éve tartó munkálatok során több mint 700 millió forintot költöttek a teátrum korszerűsítésére, melynek eredményeként az erősen leromlott állapotú épület belső terei mellett a homlokzatát is felújították.

Mácsai Pál rendezésében készül a IV. Henrik az Örkény Színházban

Október 14-én mutatja be Shakespeare történelmi drámáját az Örkény Színház Mácsai Pál rendezésében.

Szép Ernő-jelenetek, kuplék, kiállítás – A Baltazár Színház is fellép a Színházak Éjszakáján!

A Baltazár Színház is fellép a színházak éjszakáján szombaton Budapesten, a III. kerületi Baltazár Házban, ahol többek között Szép Ernő-jelenetekkel, kuplékkal várják a közönséget délutántól.

Eszenyi Enikő estjével indul az Egerszegi Páholy műsora

Eszenyi Enikő A gyönyörben nincs középút című önálló estjével március 29-én kezdődik az Egerszegi Páholy című rendezvénysorozat Zalaegerszegen, a Hangverseny- és Kiállítóteremben.