Ifjúsági programot hirdet a k2 Színház

Megkezdte hatodik évadát a k2 Színház: szeptember végén ismét egy-egy tantermi bemutatóval jelentkeznek, ezzel ötre gyarapítván hasonló előadásaik számát.

Pentheszileia – Kleist drámáját rendezi Kovács D. Dániel a k2 Színházban

A k2 Színház február 15-16-án Heinrich von Kleist Pentheszileia című drámáját állítja színpadra Kovács D. Dániel rendezésében a MU Színházban.

A baranyai gyöngyösbokréta – Népszínmű-bemutatót tart a k2

Az előadás azzal a céllal jött létre, hogy a 2018/19-es évadtól a budapesti közönség is betekintést nyerhessen a baranyai falvak történelmébe. A bemutatót október 6-án tartják a Mu Színházban.

“Tartottunk attól, mit fognak szólni az idős nénik és bácsik”- Interjú Benkó Bencével, Fábián Péterrel és Domokos Zsolttal

A 11. Ördögkatlanra jelent meg A nagyharsányi menyasszony címmel a k2 Színház a Katlan 4 falujában írt 4 drámája kötetbe rendezve.

Koprodukciók, új alkotótársak, 6 premier – 5. évadára készül a k2 Színház

Az alábbiakból kiderül, milyen produkciókkal és egyéb programokkal vár a nyáron és a jövő évadban a k2 Színház csapata.

A Cenci-ház – Először dolgozik együtt Alföldi Róbert és a k2 Színház

Az előadás az Orlai Produkciós Iroda támogatásával valósul meg.

Közös Brecht-premiert tart a Stúdió K és a k2 Színház

Február végi bemutatót tartanak.

Hűség – A k2 Színház Robert Merle nyomán készített előadása a MU-ban

Robert Merle Mesterségem a halál c. regénye nyomán készített előadást a k2 Színház októberben. A produkciót január 7-én, a MU Színházbanújra láthatjuk.

Emberek alkonya – Miskolci együttműködésben a k2 Színház

December 2-án mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház az Emberek alkonya című darabot Benkó Bence és Fábián Péter rendezésében.

Júliusban ismét THEALTER: fókuszban a független társulatok

A 27. alkalommal jelentkező szegedi művészeti fesztivál július 21-29. között a külföldi fellépők és a helyi társulatok mellett nagy visszatérőkkel és ifjú tehetségekkel, valamint új helyszínnel vár. 

Holdkő – “Hovatartozás egy szuszra” a K2 színházzal a Szkénében

Ősbemutató a Szkénében!