4 előadással vendégszerepel a Vígszínház Kolozsváron

Újra Kolozsváron vendégszerepel a Vígszínház társulata testvérszínházukkal, a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal folytatott együttműködés keretein belül. A Vígszínház ezúttal négy előadását mutatja be májusban, köztük Nádas Péter Találkozás című drámáját és A Pál utcai fiúk című zenés előadást is.

Két színházi produkciót is bemutat a 11. Margó Fesztivál!

Június 6-10. között tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Margó Irodalmi Fesztivált a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Idén két színházi produkciót is bemutatnak.

Vasvonó – Ősbemutató Dragomán György írásai alapján Szatmárnémetiben

A Vasvonó – Monodráma két szereplőre és egy hegedűre című előadást mutatta be Szatmárnémetiben Frumen Gergő, a Harag György Társulat színésze és Székely Alpár, a filharmónia szimfonikus zenekarának tagja.

Művészasztal a szabadságról – Dragomán György lesz a vendég Nyíregyházán

2018. április 11-én, szerdán 17 órától kerül sor a Művészasztal 4. estjére, melynek vendége a kortárs magyar irodalom egyik sikeres szerzője, Dragomán György író, műfordító lesz.

Libri irodalmi díjak 2018 – Erre a 10 tíz könyvre szavaz a zsűri és a közönség

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban alapított díj az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazza. A 2017-ben megjelent, a díj követelményeinek megfelelő 143 tény- és szépirodalmi könyvből 107 neves közéleti személyiség szavazata alapján alakult ki a 10-es lista, amire a zsűri és a közönség is szavaz.

4 előadással szerepel Kolozsváron a Vígszínház

A két színház közti hagyományos éves előadáscsere keretében májusban újra Kolozsváron vendégszerepel a budapesti Vígszínház. Ezúttal négy produkciót mutatnak be, köztük a nagy sikerű A Pál utcai fiúk című zenés előadást is.

Olvasópróba – Dragomán György lesz a következő vendég

A kortárs magyar színdarabokat közreadó Olvasópróba sorozat legújabb kötete a kivándorlásról szól. Az antológia darabjai különböző korokban és helyeken teszik fel ugyanazt a kérdést: Menni vagy maradni?

“Az életre szóló élmény foglalkoztat” – Interjú Gergye Krisztiánnal

Gergye Krisztián Lettország fővárosában vendégszerepelt Aukció című fesztiváldíjas mono-koreográfiájával.

Parti Nagy Lajos, Grecsó Krisztián és Bödőcs Tibor is új kötettel jelentkezik – Itt a 10. Margó Irodalmi Fesztivál

A magyar szerzők mellett dán, orosz, lengyel, izraeli, finn, török és cseh írók mutatkoznak be a tizedik alkalommal megrendezendő Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron október 19. és 22. között Budapesten, a Teslában.

Nobel-díj – Kazuo Ishiguro angol író kapja az irodalmi elismerést

Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Megnyílik a Kemény Henrik színházterem Budapesten

A Budapest Bábszínház szeptember 30-án 15 órai kezdettel tartja első bemutatóját Vörösmarty utcai új játszóhelyén.

Új arculat, új játszóhely, új társulati tagok – Magasabb fokozatra kapcsol a Budapest Bábszínház

A kísérletezés és a progresszió jegyében tervezte 2017/2018-as évadát a Budapest Bábszínház.

Múzeumok éjszakája: Bálint András estje, Toldi szabadulószoba, Szabó Magda kiállítás a PIM-ben

Koncertekkel, slam poetry-vel, előadásokkal és különleges tárlatvezetésekkel várja a közönséget a Petőfi Irodalmi Múzeum június 24-én.

Több mint 400 ezren látták a Vígszínház előadásait idén

Évadértékelő sajtótájékoztatót tartottak a Vígszínházban.

,,Amit a színésznők megálmodtak, eljut a nézők szívéig” – Interjú Szily Nórával

Fodor Annamária, Herczeg Adrienn és Járó Zsuzsa Kortalan kortárs címmel előadás-sorozatot hoztak létre, amelynek a Mozsár Műhely ad otthont.