“A láthatatlan szakma gyakorlói” – Lőkös Ildikó Radnai Annamáriára emlékezik

Radnai Annamária Jászai Mari-díjas dramaturg 2019 júniusában, 55 évesen hunyt el. A Színházi Kritikusok Céhe posztumusz különdíjjal tisztelgett dramaturgi és fordítói munkássága előtt. Ebből az alkalomból idézte föl emlékét kollégája, Lőkös Ildikó az art7.hu-n.

Verebes Ernő dramaturg: “A mi munkánk egy teremtő transzformáció”

A Nemzeti Színház 2019 őszén mutatja be a Rocco és fivérei c. drámát, mely egy család történetén keresztül világít rá a vidéki és városi létezés árnyoldalaira, s azt feszegeti, hogy meg lehet-e őrizni a magunkkal hozott értékeket egy nagyváros dzsungelében.

Visky András: “A színházban antihierarchiának kellene léteznie”

Hogy mi a dramaturg, és hogy egyáltalán szükség van-e rá, erről is kérdezte Visky András erdélyi magyar író, drámaíró, dramaturgot a Játéktér.ro.

“A színház otthont teremt” – Interjú Kulcsár Edit dramaturggal

Három éve a MITEM főszervezője, számára a nemzetközi fesztivál elsősorban a közösségépítésről szól.

“Mániákusan gyűjtöm magamban a helyzeteket, mondatokat” – Zsigó Anna dramaturg válaszolt

Lengyel­-magyar szakos bölcsészként végzett, majd színházi dramaturg diplomát szerzett. Jelenleg az anyai teendők mellett független színházi dramaturgként dolgozik. Zsigó Annát a Gang kul.hu kérdezte.

“Megálltam az Operett előtt, hogy ez mi” – Interjú Fabacsovics Lili dramaturghallgatóval

Ismerjék meg Fabacsovics Lili végzős dramaturghallgatót.

Madárles – Interjú Sényi Fanni végzős dramaturghallgatóval

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen idén dramaturg osztály is végez. Ismerjék meg Jákfalvi Magdolna, Upor László és Kárpáti Péter tanítványait, hatodikként Sényi Fannit, aki napi listát készít a teendőiről, szívesen elvonulna egy esőerdőbe írni és aki szerint a próbafolyamatok hozzák a legtöbb tanulást.

Láthatatlan Társulat – Ismerjék meg Török Tamara dramaturgot

A 2015-ben indított videós sorozatban nélkülözhetetlen háttérembereit mutatja be a Katona.

“A zenés színház nekem természetesebb közeg” – Interjú Balázs Júlia dramaturghallgatóval

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen idén dramaturg osztály is végez. Ismerjék meg Jákfalvi Magdolna, Upor László és Kárpáti Péter tanítványait, ötödikként Balázs Júliát, aki inkább a zenés darabokhoz vonzódik és szabadúszó alkat, szereti a bizonytalanságot.

“Sokszor elfelejtjük, hogy ez játék!” – Interjú Kukk Zsófi dramaturghallgatóval

Kukk Zsófival közszorongásról, tervekről, színházcsinálásról beszélgettünk.

“A lelkem mélyén még mindig hobbi-színházcsináló vagyok” – Beszélgetés Sándor Júliával

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen idén dramaturg osztály is végez. Ismerjék meg Jákfalvi Magdolna, Upor László és Kárpáti Péter tanítványait, másodikként Sándor Júliát.

Meghalt Giorgio Pressburger magyar származású olasz író, dramaturg

80 évesen elhunyt csütörtökön Giorgio Pressburger magyar származású olasz író, újságíró, műfordító, dramaturg, rendező, a budapesti Olasz Kulturális Intézet volt igazgatója – jelentette az ANSA olasz hírügynökség.

“Sokféle színházban megfordultam” – Boronkay Soma dramaturg válaszolt

Két éve dramaturgja és asszisztense Mundruczó Kornélnak.

“Én akkor örülök, ha egy ügyhöz keresnek darabot” – Bíró Bence dramaturg válaszolt

2015-ben végzett dramaturg szakon, rendszeres közreműködő Schilling Árpád nemzetközi projektjeiben. Az alkotót a Papageno kérdezte.

„Ha kell, kopoltyút is növesztek” – Interjú Verebes Ernő dramaturggal

Verebes Ernő a dramaturg alázatáról, az író szabadságáról, a szövetséges időről és arról, mikor válik „kifizetődővé” a csalódás.