Szerelmi négyszög két színészre – Kurta Niké és Egger Géza szereplésével készül a Rebeka

Szabó Borbála Rebeka című darabját Kurta Niké és Egger Géza szereplésével, Balogh Attila rendezésében mutatja be március 2-án a B32 Galéria és Kultúrtér.

“Függetlenként megtehetjük, hogy arról beszéljünk, amit mi látunk” – Interjú Laboda Kornéllal

Az író-rendező páros, Fekete Ádám és Laboda Kornél A CSATORNA című előadását november 5-én mutatja be az Anyegin család. Laboda Kornéllal beszélgettünk a darabról, írásról, bátorságról, és persze az Anyegin családról.

“Küzdünk a létünkért, mintegy 25 éve” – Vajdai Vilmos a TÁP Színházról

1986 óta a Katona József Színház társulatának tagja, ám 25 évvel ezelőtt úgy érezte, hogy marad annyi kreatív energiája, hogy független, alternatív előadásokat csináljon. Így született a TÁP Színház. A társulat alapítójával, Vajdai Vilmossal beszélgetett a Deszkavízió.

“Az előadások bennünk élnek” – Interjú Bánki Gergellyel

Bánki Gergely szerint a színházban nem lehet eléggé abszurd dolgot kitalálni, főleg egy politikusokról szóló előadásban, mert a valóság mindent felülír.

A politikusok lelki világa – Közéleti kabaré készül Bánki Gergely rendezésében

Februárban A politikusok lelki világa címmel közéleti kabarét mutat be a DEKK Színház, a Füge és a Jurányi Bánki Gergely rendezésében.

Üljön be hozzánk egy terápiára! – Interaktív színházi est fiatal drámaírókkal a Pinceszínházban

A ferencvárosi Pinceszínház szeptember 21-én a magyar dráma napja alkalmából interaktív színházi estet rendez fiatal drámaírók és a nézők közreműködésével.

Utas és holdvilág – Szerb Antal művét dolgozza fel a TÁP Színház

Szeptember 14-15-én látható a TÁP Színház bemutatója a Trafóban Laboda Kornél, Törőcsik Franciska, Kálid Artúr, Hegymegi Máté és Fátyol Hermina főszereplésével.