Júliusban indul a Zsámbéki Nyári Színház

A frissen felújított Zichy-kastély belső udvarán álló színpadra tervezik idén az előadások java részét, de lesz előadás a Romtemplom középkori falai előtt éppúgy mint, egyes – gasztronómiához köthető – produkciók esetében a város kedvelt éttermeinek szabadtéri területein.

Bádogdob – Újabb videós darabtemetés a Katonában

Március 17-én tartották volna a Bádogdob utolsó előadását a Katona Kamrában. Ez azonban az egészségügyi veszélyhelyzetre való tekintettel elmaradt. A videóban az alkotók beszélnek az előadásról és az elmaradt búcsúról.

Fantasy-vígjáték készül Scherer Péter főszereplésével

A Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 405 millió forint támogatást szavazott meg a Ha elfárad, viheti címmel, Rohonyi Gábor rendezésében készülő mozifilm gyártására.

Három előadás premierjére készül a Katona

Február 22-én tartják a 2020-as év első premierjét a Sufniban (Az átnevelhetetlen), március 6-án A császár bemutatójára kerül sor a Kamrában, március 7-én pedig a Poppea megkoronázását mutatják be a nagyszínpadon.

A császár – Egy birodalom végnapjai a Katonában

A császár és más Kapuściński-írások alapján készül előadás a Katona jószef Színházban Zsámbéki Gábor rendezésében. A bemutatót március 6-án tartják.

Megérkezett a Pesti Balhé előzetese

A filmet Lóth Balázs rendezte, a forgatókönyvet vele együtt Inotay Ákos és Kis-Szabó Márk készítette, a producere Fülöp Péter és Hutlassa Barnabás, zenéjét Gulya Róbert készítette, az operatőr Balázs István Balázs volt.

Tarnóczi Jakab rendezésében mutatja be a Bánk bánt a Katona

Katona József drámáját december 20-án mutatják be a Kamrában Elek Ferenc, Szirtes Ági, Dér Zsolt, Bányai Kelemen Barna, Pálos Hanna, Takátsy Péter, Rajkai Zoltán, Dankó István, Rujder Vivien, Kovács Lehel és Bezerédi Zoltán szereplésével.

Csak neked mondom! – Elek Ferenc és Ötvös András beszélget

Folytatódik a Katona József Színház és a WMN.hu új videósorozata, a Csak neked mondom! A nyolcadik adás szereplői: Elek Ferenc – Ötvös András.

“A színház és az anyanyelv ápolása egymástól elválaszthatatlan” – Interjú Elek Ferenccel

Október 5-én tartotta a Katona József Színház az évad első bemutatóját Elfriede Jelinek: A királyi úton c. darabjának átiratából a Sufniban. Az előadás főszereplőjével, Elek Ferenccel a Pótszékfoglaló beszélgetett.

Befejeződött az Így vagy tökéletes forgatása – A főszerepben Béres Márta és Fekete Ernő

Véget ért Varsics Péter első mozifilmje, az Így vagy tökéletes forgatása; a párkapcsolatok és az alkotás hazugságairól szóló romantikus dramedy jövőre lesz látható a mozikban.

A királyi úton – Máté Gábor rendezi Jelinek darabját a Katonában

Október 5-én mutatja be a Katona József Színház Elfriede Jelinek A királyi úton című darabját Csoma Judit, Elek Ferenc, Kiss Eszter, Pálmai Anna és Pelsőczy Réka szereplésével a Sufniban.

Semmit se bánok – Sztarenki Pál a Rózsavölgyiben rendez

Magyarországon először látható a Semmit se bánok. Székely Csaba darabjának főszereplője az egykori román titkosrendőrség ma már nyugdíjas tagja. A bemutatót szeptember 12-én tartják.

KedvesZsámbék 3.0. – Hámori Gabriella, Elek Ferenc, Fenyő Iván és Nagy Ervin idéz meg nagy magyar költőket

Merészségről, szabadságról, boldogságról, viccről, irodalomról szól a Zsámbéki Színház sorozatának következő része július 13-án.

Véget ért a Pesti Balhé forgatása – Itt az első kulisszavideó

A film várhatóan a jövő év elején érkezik a magyar mozikba az InterCom forgalmazásában.

Elek Ferenc: “A magyar szinkron unikális, vigyáznunk kell rá!”

A napokban végzett a Pesti balhé című vígjáték forgatásával, majd a KedvesZsámbék! felolvasószínházi sorozatban is láthatjuk. Elek Ferencet a nullahategy.hu kérdezte.