A rajnai sellők – Egy elfeledett opera az Erkelben

Először látható Magyarországon Jacques Offenbach A rajnai sellők című operája február 24-től az Erkel Színházban, Anger Ferenc rendezésében.

Hátrányos helyzetű gyerekeket lát vendégül hétvégén az Erkel Színház

Az ország legkülönbözőbb részeiről és országhatáron túlról érkező, hátrányos helyzetű gyerekeket lát vendégül a Klauzál Lions Klub és a Magyar Állami Operaház közös jótékonysági előadásán az Erkel Színházban, ahol a Pomádé király új ruhája című darabot nézhetik meg vasárnap a gyerekek.

Vihart kavart a fehér Porgy és Bess – Így írt róla a The New York Times
Így látja a The New York Times újságírója a Porgy és Bess budapesti bemutatója körül kialakult helyzetet.
“Éltető elemünk az éneklés” – Roberto Alagna & Aleksandra Kurzak az Erkel Színházban

A szoprán és a tenor rendszerint párt alkot az operaszínpadon – és ez gyakorta így történik a való életben is: a február 10-i Ring Estély két sztárvendége az Erkel Színházban, Roberto Alagna és Aleksandra Kurzak. Filip Viktória kérdezte őket.

Betilthatják az Opera előadását, mert nem feketék a színészek
Január 27-én mutatja be a Magyar Állami Operaház Gershwin világhírű Porgy és Bess című operáját.
Porgy és Bess – Egyedülálló bemutató az Erkel Színházban

Közreműködőiben és rendezésében egyaránt egyedülálló bemutatóra készül a Magyar Állami Operaház. Január 27-én az Erkel Színházban Almási-Tóth András újraálmodott világában és hazai énekesek előadásában kerül színpadra a Porgy és Bess.

Kolozsvári premier és vérfagyasztó vámpírhorror az Erkel Színházban

„A Ring gyűrűi”-évad tematikáját követve a hétvégén két, Wagnert inspiráló, méltatlanul ritkán játszott, izgalmas művet egyszeri alkalommal tűz műsorára a Magyar Állami Operaház.

Házassági évfordulóját is megünnepelte Anna Netrebko az Erkelben

Anna Netrebko, a világhírű orosz szoprán és hitvese az Andrea Chénier koncertszerű változatának főszerepeiben először énekelt teljes operát Magyarországon. A december 29-i fellépés különleges hangulatához hozzájárult, hogy az egybeesett a pár házassági évfordulójával, amit az Opera az előadást követő zártkörű fogadáson meg is ünnepelt.

Andrea Chénier – Anna Netrebko másodszor érkezik Budapestre

Először énekel teljes operai szólamot Budapesten és először lép az Erkel Színház színpadára. Anna Netrebko december 29-én az Andrea Chénier koncertszerű előadásában formálja meg Maddalena de Coigny szerepét – s ezzel egy régi hagyományt folytat.

Jancsi és Juliska – Feminista nézőpontból közelíti meg a történetet az Operaház előadása

December 9-én mutatta be az Erkel Színház Humperdinck fő művét. Kiderült az is, milyen sztárvendégekkel farsangol a dalszínház.

Diótörő Fesztivál 2017 – Advent az Operaháznál és az Erkel Színháznál

A Diótörő Fesztiválhoz kapcsolódóan az Opera idén is birtokba veszi az Andrássy úti épület előtti területet.

Elismeréseket adtak át a magyar opera napja alkalmából

A Magyar Állami Operaház Örökös Tagjainak Testülete Uzoni Mária egykori protokollfőnököt választotta soraiba, és posztumusz örökös tag lett Lehoczky Éva és Ütő Endre operaénekes, valamint Petrovics Emil zeneszerző.

Jelentkezz nyitótáncosnak az Erkel Színház Ring Estélyére!

2018. február 10-én a Magyar Állami Operaház összművészeti estélyt rendez Ring Estély néven az Erkel Színházban. Légy egy életre szóló élménnyel gazdagabb! Legyél részese pároddal az estély főműsorát indító nyitótáncnak az Erkel Színház színpadán!

Liszt Ferenc születésnapja az Operában – Először szólal meg a legnagyobb Bogányi-zongora

Először szólal meg a nagyközönség előtt a legújabb és legnagyobb Bogányi-zongora az Erkel Színházban október 22-én hallható jótékonysági koncerten.

Az Erkel Színházban is látható a Figaro 2.0

A Figaro házasságának Hábetler András operaénekes és rendező által újragondolt változata hétfőtől az Erkel Színházban is látható. A legtöbb előadás a középiskolásoknak meghirdetett OperaKaland sorozatban szerepel, ám három alkalommal a nagyközönség is megtekintheti Mozart vígoperáját.