Utoljára látható a kolozsvári színpadon a Légy jó mindhalálig

Szombaton, május 25-én este 7 órától utoljára lesz látható Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című klasszikus regényének musical-változata, a Kolozsvári Állami Magyar Színház utóbbi évadainak egyik legnépszerűbb előadása.

Las Meninas – Velázquez festménye elevenedik a kolozsvári színpadon

Március 29-én a színházi világnapot is megünnepelve mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Las Meninas című előadást, Andrei Măjeri rendezésében. A produkció a kolozsvári színház 2017-ben fiatal rendezők számára meghirdetett pályázatának egyik kiválasztott projektjeként valósul meg, az előadások bemutatása tovább folytatódik az idei évadban.

Nőnapi kedvezményt ad a kolozsvári színház A velencei kalmárra

Március 8-a, a nemzetközi nőnap alkalmából kedvezményt hirdet a kolozsvári színház. A március 8-án, pénteken este 7 órától, a nagyteremben műsorra tűzött A velencei kalmár című előadásra a hölgyek fél áron vásárolhatnak jegyet.

Lát(hatatlan) – Kollázs-előadást mutat be a kolozsvári színház

Február 5-én, kedden 20 órától mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Lát(hatatlan) című előadást, Leta Popescu rendezésében. Az előadás a kolozsvári színház 2017-ben, fiatal rendezők számára meghirdetett pályázatának egyik kiválasztott projektjeként valósul meg, a nyertes projektek bemutatása tovább folytatódik az idei évadban.

Úrhatnám polgár – Az évad utolsó bemutatója Kolozsváron

A 2017/2018-as évad utolsó bemutatójára készül a kolozsvári színház. Mihai Măniuțiu rendezésében Molière klasszikus komédiáját, az Úrhatnám polgárt viszik színre, a premier június 10-én lesz.

Regény nagybőgővel – Szabad alkotás Csehov nyomán a kolozsvári színházban

Bemutatóval indítja az új évet a kolozsvári színház: Csehov Regény nagybőgővel című novellájának színpadi adaptációját Paco Alfonsín rendezésében viszi színre a társulat.

A kolozsvári Julius Caesar nyitja a Szöuli Előadóművészeti Fesztivált

Silviu Purcărete rendezése nyitja pénteken a 17. Szöuli Előadóművészeti Fesztivált.

Vakok – Maeterlinck, Beckett, Hajas, Pilinszky és Pasolini szövegei egy előadásban

A fiatal rendezőket bemutató sorozat keretében Botond Nagy, sepsiszentgyörgyi születésű rendező a Vakok című előadást viszi színre a kolozsvári színházban.