“Mondhatnánk, hogy Laboda úrról megfeledkezett a színházi szakma…”

Március 5-én a Bethlen Téri Színházban kerül sor a Vérmedve című produkció bemutatójára, melynek írója Preiszner Miklós, rendezője a szerző maga és Laboda Kornél.

Előtted az utódod! – Fekete Ádámmal a Staféta pályázatról

A Staféta pályázat 2017 nyertesei közül most Fekete Ádámmal láthatnak rövid videó interjút.

Reggeli dinoszauruszokkal – brontoszauruszokkal főleg – Fekete Ádám darabja a Stúdió K-ban

December 15-én Fekete Ádám Reggeli dinoszauruszokkal – brontoszauruszokkal főleg című darabját mutatja be a Stúdió K.

“Valamiért a korrupció beleivódott az emberiségbe” – Villáminterjú Vajdai Vilmossal

Vajdai Vilmos a mindennapjainkat behálózó korrupcióról, az ebből született Korrup Schőn című előadásukról és a TÁP Színház közelgő 25. születésnapjáról beszélt.

A Jeditanács összeül – Ősbemutató Fekete Ádám darabjából a Trafóban

Egy virágládában éri a vasárnap A Jeditanács összeül főhősét, aki azt próbálja megfejteni, mi történt vele tegnap, és közben valahogy haza is kéne jutnia.

Mi fán terem a FAQ Színház? – Interjú Tárnoki Márkkal, a fiatal társulatalapítóval

Az FAQ nemrég mutatta be Váratlanul című színházi nevelési előadását Győrben a Rómer Házban. Győr az a város, ahonnan a társulat elindult, és az évek során prosperáló fővárosi csapattá nőtte ki magát, akiknek rendszeres játszóhelye is van a MU Színházban.

100 Szóban a Város – Ismét páros stand-up Budapestről a Mozsárban

Junior Príma díjas színészek előadásában szólalnak meg Budapest legjellemzőbb történetei.

A Tótferi a Trafóban – A Titkos Társulat Kárpáti Péter rendezésében

A Titkos Társulat előadását szeptember 10-én mutatták be a Trafóban Stefanovics Angéla, Fekete Ádám, Szabó Zola, Kárpáti Pál, Viktor Balázs, Georgita Máté Dezső és Kárpáti Liza közreműködésével.

Vedd át a stafétát! – Ismét várják a fiatal alkotók jelentkezését

Szeptember 4-én harmadszor kerül meghirdetésre a Staféta pályázat. Idén sikerült növelni a támogatás összegét is, így még több produkció valósulhat meg 2018-ban.

Új igazgató veszi át Zubek Adrienn helyét a Stúdió K-ban

Szeptember 1-jétől a Stúdió K ügyvezetői feladatait Imely Zoltán kulturális menedzser veszi át Zubek Adrienntől.

Bábos drámaíró versennyel és bábfesztivállal is készül a Napsugár Bábszínház

Öt bemutatót tervez a 2017/2018-as évadban a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, a teátrum emellett megszervezi az V. Bábos Drámaíró Versenyt és a XVII. Nemzetközi Bábfesztivált is.

Földiek – Ismét diák-Oscarra jelöltek egy magyar filmet

A Mindenki februári diadala után újabb magyar kisfilm került Oscar-közelbe.

Tótferi – Szeptemberben látható a Titkos Társulat előadása Kárpáti Péter rendezésében

Stefanovics Angéla és Fekete Ádám főszereplésével, Kárpáti Péter rendezésében látható az előadás szeptember 10-11-én a Trafóban.

Német fesztiváldíjat kapott Till Atilla Tiszta szívvel című filmje

Újabb díjat kapott a Tiszta szívvel című magyar film, Till Atilla rendezése ezúttal a Berlinben rendezett SEEFF (South East Europe Film Festival) filmfesztivál fődíját nyerte el.

“Minden szereplőjét szereti” – Dosztojevszkij fiatal alkotókkal a Radnótiban

Alekszejt, a fiatal tanítót a szerelem sodorja a rulettasztal mellé, ahonnan képtelen lesz elszakadni. A játék életté válik, az élet pedig játékká.