Elindult a FESZ Segélyalap

Az igényléseket 2020. április 5-én éjfélig lehet benyújtani.

Adókönnyítést kérnek a kormánytól a kulturális dolgozók érdekvédelmi szervezetei

A kulturális szférában dolgozók érdekvédelmi szervezetei azt javasolják a kormánynak, hogy – a taxisokhoz hasonlóan – a veszélyhelyzet végéig azoknak az adóalanyoknak is engedjék el az adót, akiknek katás vállalkozásában az adott hónapban nem keletkezik bevétel.

Több mint 4,5 millió forintot gyűjtött pályakezdő függetleneknek az Örkény Színház

Mácsai Pál a magyar kultúra napján tartott felolvasóest után megköszönte az Örkény Színház nézőinek a támogatást, ami lehetővé tette, hogy a fiatal független alkotók ilyen jelentős összeghez jussanak.

Nézzünk bizakodva a jövőbe! – Felolvasás a függetlenekért az Örkény Színházban

Január 22-én, a magyar kultúra napján felolvasást tartanak Örkény egyperceseiből a független színházi szféra támogatására.

“Továbbra is szükségünk lesz az összefogásra” – A tüntetést szervező színházak közleménye

A Független Előadó-művészeti Szövetség, a Katona József Színház, az Örkény István Színház és a Radnóti Miklós Színház közös közleménye a tegnapi tüntetésről a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért:

Színházi alkotók szerveznek tüntetést a kultúra függetlenségéért

A szabad színházakért, a kultúra függetlenségéért szervez tüntetést a FESZ, az Örkény Színház, a Radnóti Színház és a Katona József Színház a Főpolgármesteri Hivatal elé.

Kocsis Máté szerint megszavazzák a kulturális finanszírozásról szóló törvénycsomagot

Noha még nem nyújtották be a színházi finanszírozást átalakító törvényjavaslatot, a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté már bejelentette a Facebook-oldalán, hogy megszavazzák.

“Mondjanak nemet a kulturális élet kivégzésére!” – Kampányt indítottak a függetlenek

A Független Előadóművészeti Szövetség kampányt indított az új kulturális salátatörvény tervezet ellen, és ehhez várják minden színház és kulturáért aggódó állampolgár csatlakozását.

Csak a madzag tenné? – Az Örkény Színház támogató akciója a függetlenek javára

“Az Örkény Színház kiemelten fontosnak tartja a független színházak meglétét, munkáját. Működésük évtizedek óta inspirálóan hat egész színházi életünkre” – közlemény.

Hatalommal való visszaélések visszaszorítását célzó kampányt indít a FESZ

Több mint 20 színház csatlakozásával indul a #metoo második évfordulóján a Biztonságos Terek kampány, melynek célja megfelelő intézményi eljárásrendek bevezetése és széleskörű társadalmi tájékoztatás a szexuális zaklatás és más hatalommal való visszaélések visszaszorítása érdekében.

“Nincs kiírás” – A Független Előadó-művészeti Szövetség levele az államtitkárhoz
Nincs kiírás címmel tette közzé nyílt levelét a üggetlen Előadó-művészeti Szövetség.
Művészeti és művészetpedagógiai szervezetek közleménye a Nat kapcsán

A Magyar Drámapedagógiai Társaság elnöksége üdvözli, hogy a Nemzeti alaptanterv tervezetének első fejezetében „Az iskolai nevelő-oktató munka tartalmi szabályozása” fejezetrész igen hangsúlyosan tartalmazza a kultúra, a személyiségfejlesztés, a modern világ megértésének szükségességét….

Vincze Balázs felmentését kéri a Független Előadó-művészeti Szövetség

Az alábbiakban a Független Előadó-művészeti Szövetség közleményét olvashatják.

Lappangó listázás – Radnóti Zsuzsa írása

Az alábbiakban a Kossuth- és Jászai Mari-díjas dramaturg, Radnóti Zsuzsa gondolatait olvashatják.

“Ez az eljárás teljességgel elfogadhatatlan” – A FESZ nyílt levele Vincze Balázshoz

A FESZ nyílt levele Vincze Balázshoz, a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetőjéhez az Igenis, miniszterelnök úr! elmaradt előadása kapcsán.