Elhunyt Kovács András filmrendező

Életének kilencvenkettedik évében, szombat hajnalban elhunyt Kovács András filmrendező, Kossuth-díjas, kétszeres Balázs Béla-díjas érdemes és kiváló művész.

“Az összefogás erejéről szól” – Interjú Karádi Borbálával a Mindenkiről

A Mindenki című Oscar-díjas kisfilmben a Budapest Bábszínház művésze, Karádi Borbála is szerepet kapott. Ő mesélt a forgatási élményekről, és arról, hogyan élte meg a film sikerét.

Morcsányi Géza: “Apró részletekre figyeltem csupán, szavakra, mozdulatokra, pillantásokra”

Morcsányi Géza amatőrként kapta meg Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének férfi főszerepét.

Magyar Filmhét: Szamosi Zsófia, Ónodi Eszter, Thuróczy Szabolcs és Fekete Ádám is díjat kapott

A martfűi rém című alkotás nyerte el a legjobb játékfilmnek járó díjat a Magyar Filmhéten, amelynek vasárnap esti gáláján másodszor adták át a Magyar Filmdíjakat összesen 23 kategóriában.

Országos turnéra indulnak a Testről és lélekről alkotói

Már elővételben is hatalmas az érdeklődés mutatkozott az Arany Medve-díjas Testről és lélekről című filmre.

Enyedi Ildikó filmjével nyílt meg a 3. Magyar Filmhét

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, Arany Medve-díjas filmjének díszbemutatójával kezdődött meg a 3. Magyar Filmhét vasárnap az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

“Eszméletlen jól indult az év” – Szamosi Zsófia válaszolt

Megkapta a Filmkritikusok díját, a Titkainkkal New Yorkban járt, Oscar-jelölést kapott a Mindenki. Szamosi Zsófiát a 168 Óra kérdezte.

Idén újra együtt nézhetjük az Oscar-gálát a Színművészetin

Idén újra együtt nézhetjük az Oscar-gálát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen!

„Agyra és lélekre egyformán hat” – A mozikban a Brazilok

Április 6-án mutatják be a magyar mozik a Brazilok c. vígjátékot M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor rendezésében. A film egy fordulatokkal teli falubajnokságról szól.

Tabudöntögető párkapcsolati komédiát rendez Nagypál Orsi

Vígjáték készül Nagypál Orsi rendezésében a párkapcsolati dilemmákról.

“Történt egy kis varázs” – A Testről és lélekről Máriája, Borbély Alexandra válaszolt

Borbély Alexandrát, Enyedi Ildikó új, a 2017-es Berlinalén debütált, a Testről és lélekről című filmjének női főszereplőjét a Kultúra.hu kérdezte. Lapszemle.

Tizenévesek, szeretik a veszélyt és ott lesznek az Oscar-gálán – Ismerjék meg a Mindenki főszereplőit

Az egyik 14, a másik 13 éves, de máris egy Oscar-jelölt film főszereplőiként utazhatnak a jövő héten a Los Angeles-i díjkiosztóra.

A konfliktusok és saját magunk felvállalásáról szól – A mozikban a Kojot!

A konfliktusok felvállalásáról, a magunkért való kiállásról, a szeretetről és az apa-fiú kapcsolatról is szól Kostyál Márk rendező Kojot című filmje, amelyet csütörtöktől vetítenek a magyarországi mozikban.

Hajdu Szabolcs: “Már nagyon szeretnénk megmutatni a következő történetet”

A rendezőt az Inforádió kérdezte.

“A legszürkébb emberekben is csodálatos titkok rejtőznek” – Enyedi Ildikó és színészei a Berlinalén

A Testről és lélekről csapata már a Berlinálén jár!