Kortársasjáték – Idén is megrendezi drámaíróversenyét a Győri Nemzeti Színház

A 19. Könyvszalon rendezvénysorozat második napján, november 16-án a győri teátrum színészei a Nagyszínházban mutatják be azt a három kortárs minidrámát, amit a meghívott szerzők alig egy nap alatt írnak meg.

Országos Színházi Találkozót rendeznek Celldömölkön

A Soltis Lajos Országos Színházi Találkozó négy napja alatt 6 helyszínen 13 csapat 16 produkcióját láthatja a közönség 2019. május 22-26. között. A programban a progresszívebb szemléletű független előadások mellett helyet kapott zenés szórakoztató előadás, bábszínházi előadás, színházi nevelési előadás is.

Hosszú évek után újra megtartják a Szobaszínházi Fesztivált

Harmadszor rendezik meg “az ország legintimebb fesztiválját” budapesti, győri, kartali és inárcsi társulatok részvételével december 15-16-án.

„Aki tud róluk, az figyel is rájuk” – Interjú Regős Jánossal a FESZT-FEST kapcsán

A Magyar Szín-Játékos Szövetség 11. alkalommal ad lehetőséget különböző fesztiválgyőztes előadásoknak arra, hogy megmutassák magukat a MU Színház színpadán.

TraktorWorks – Augusztusban jön a színházi tréningfesztivál

Augusztus 17. és 20. között másodjára kerül megrendezésre a TraktorWorks színházi trainingfesztivál Zalamerenyén.