Radioaktív – Zsámbékra érkezik a Marie Curie életéről szóló monodráma

A darab Gyöngy Zsuzsa előadásában látható  július 21-én a Műemlék Rakétabázison.

Tíz kortárs előadást lát vendégül a ZA-KO fesztivál
A zalaegereszegi fesztiválon tíz kortárs előadást mutatnak be július 1. és 8. között, a színházi programsorozat július 10-én zenés színházi produkciókkal folytatódik.
“Ha mi árnyak…” – Gergye Krisztián rendhagyó performansz-sorozattal jelentkezik

Gergye Krisztián táncos, koreográfus, rendező, performer rendhagyó sorozattal jelentkezik a 8. Monotánc Fesztivál alkalmából. 

“A színház a hivatásom” – Interjú Gáspár Annával

Az idén tíz esztendős a Manna Produkció. Az alapítóval és megálmodóval, Gáspár Annával a tűpontos szinopszisokról, az Új Színházbeli kezdetekről, a színházi szakmenedzseléséről és a testet-lelket tápláló, feltöltő pillanatokról beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló.

Független bábszínház alapjait teszik le Újbudán – Interjú Gáspár Annával

A bábműfaj népszerűsítése a célja a Manna Matiné sorozatnak, mely november 18-án indul útjára Újbudán, a B32 színpadán.

A csonka családokról szól a Terminál Workhouse új előadása

November 24-én mutatja be a Terminál Workhouse “Anton, avagy a végén minden jobbra fordul” című morbid melodrámáját a B32 Kultúrtérben.

Két Verona Kft. – Újra Shakespeare parafrázis Terminál-módra

Július 1-én mutatja be a Terminal Workhouse Két Verona Kft. címmel legújabb Shakespeare átiratát!

Ha kiírjuk, hogy háború, vajon bejönnek a nézők? – Gáspár Anna válaszolt

Botos Éva és Jászberényi Gábor kettősével Egy fiú Boszniából címmel mutatja be a Manna és a Bethlen Téri Színház a Találkozások tehetséggondozó program harmadik előadását.